A test halálát követően 48 órán át még feltámasztható egy ember - megdöbbentő eredményekre jutottak a tudósok!

2017. november 19., vasárnap




Egy kutatás szerint a génjeink még halálunk után is életben maradnak, és teszik a dolgukat. Halálunk után 48 órán át még visszahozhatóak vagyunk az életbe?

Egy új kutatás, mely azt vizsgálta, hogy a génjeink meddig képes életben maradni a halálunk után, valamint milyen feladatokat látnak el, nagyon izgalmas felfedezésre világított rá.

Kiderült, hogy a génjeink 48 órával a halálunk után is életben maradnak, mi több, élettani folyamatokat is végeznek.

Ez azért nagy jelentőségű felfedezés, mert korábban úgy gondolták, hogy a test halálát követő órákban az összes sejt, idegsejt és szöveti tevékenység leáll, a sejtek elhalnak, így a gének is.

A kutatás eredménye óriási löketet adhat a halál utáni kezelések lehetőségében. Hiszen ez elméletben azt jelenti, hogy halálunk után 48 órán át még képesek lehetünk visszajönni az életbe.

Igaz ehhez külső beavatkozás, egyfajta kezelés lesz szükséges, de a kutatók és orvosok szerint érdemes elindulni ebbe az irányba.

Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy csak abban az esetben lesz lehetséges halott betegek újraélesztése, ha azok a betegek nem szenvedtek olyan súlyos sérüléseket mely automatikusan halálukat jelentené.

Tehát egy szörnyethalt, kettészakadt motoros testét nem valószínű, hogy fel tudnák támasztani 2 nap után, ugyanakkor egy vérveszteségben elhunyt beteget vissza tudnának hozni - miután pótolták testében a vért.

Ráadásul az eredmények szerint ezek a szóban forgó gének felelősek azért, hogy az esetleges testet és szervezetünket ért sérülések keletkezésekor beindítanak egy olyan mechanizmus láncot, mely a sérülés kijavításáért felel.

Ezek a gének a halált követően szokatlanul nagy aktivitást mutatnak.

A jövő tudománya lehet tehát idővel, hogy a halott embereken végzett újraélesztő eljárásokkal hozzanak vissza embereket, kvázi második esélyt adva nekik.

A vallási vezetők, csoportok és hívők egy része ellenzi az eljárást, és azt mondják, nem szabadna bolygatnia természet rendjét.

A halál szerintük elkerülhetetlen, eleve elrendeltetett, és ha valakit ez a sors vár, nem szabad megmásítani azzal, hogy feltámasztjuk.

A kísérletet egereken végezték el, majd emberi testeken is elvégezték ugyanazt. 

Az eredmény önmagát igazolta.

OSZD MEG másokkal is!

paranormál tudomány hihetetlen orvostudomány élet a halál után túvilág


Megtekintések száma: 211389





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet