A titokzatos fekete kockák és a Fekete Manta: földönkívüli technológiát rejtegetnek a Földön?

2021. augusztus 14., szombat




Az interdimenzionális lebegő eszközök, melyeket világszerte láttak már, feltehetően a legendás szupertechnológián alapuló Fekete mantához tartoznak.

Az Aurora jelenséget sokan egybemossák ma az ufó jelenséggel. Az az igazság, hogy a kettő szorosan összefügg. Állítólag az Aurorát ugyanis idegen technológia felhasználásával tervezték annak idején.

Az Aurorát sokszor TR-3B-ként is emlegetik, de nem mindenki hiszi úgy, hogy ugyanarról a szerkezetekről van szó. Másik legendás neve a Black Manta, azaz fekete manta.

Nemrégiben felmerült az, hogy a rejtélyes, égen lebegő sötét kockák valójában valahogyan kapcsolatban állhatnak a Fekte mantával.

Létezik egy titkos katonai bázis, ahol annak idején rengeteg atomkísérletet, és kísérleti atomrobbantást is végrehajtottak a legnagyobb hírzárlat közepette. A White Sands bázis fölött az utóbbi időben rengeteg fekete, kocka alakú lebegő szerkezetet láttak.

Ezekről a valamikről soha nem derült ki szinte semmi, így nem lehetett tudni, hogy idegen eredetűek-e, vagy egy titkos katonai kísérlet eszközei.

Ezeknek a szerkezetek színe éjfekete, és csak a felületükön megcsillanó napfény árulkodik arról, hogy valamiféle fémes anyaggal vannak borítva.

A kockák képesek hirtelen, a semmiből felbukkanni, majd eltűnni, mintha valamiféle por-táltechnológiát használnának.

Sokak szerint maga A Fekete manta is hasonló elven működik, és ezek a kockák egyfajta előőrse, drónjai lehetnek annak a nagyobb, repülő szerkezetnek.

Egyesek szerint a Roswellben annak idején 1947-ben lezuhant csészealj műszaki leírása, és az alkatrészek alapján állították össze az égen lebegő hangtalanul közlekedő, hol eltűnő, hol megjelenő kocka alakú szerkezeteket.

Ha ez igaz, akkor a Fekete manta maga is egy idegen technológián alapuló szupertitkos repülő szerkezet.

Még soha senki sem tudott egy és, hosszabb felvételt készíteni róla, noha biztosra vehető, hogy létezik, ugyanis titkos, később napvilágot látott iratok is említést tesznek egy olyan repülőszerkezet legyártásáról és teszteléséről, mely legalább 50-100 évvel megelőzi a korát.

Állítólag olyan szintű álcázásra képes, hogy hangtalanná és láthatatlanná tud válni az égen.

Akárhogyan is, egyre többen kémlelik az eget, hátha valaki végre a nyomára akad. Az égbolton lebegő kockák pedig nagy valószínűséggel szintén olyan szerkezetek, melyek létezését hivatalosan nem ismerték el.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés titkos katonai technológia titkos katonai bázisok idegen technológia


Megtekintések száma: 370838





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet