A világ leghíresebb illúziójával állunk szemben. Azt sokan tudják, hogy mi is a két kép között a különbség, de vajon azt is tudják, hogy pontosan mi a baj vele?
A Thatcher-illúzió nevű jelenséget a University of York professzora, Peter Thompson írta le először az 1980-as években és ezzel lefektette az alapjait annak a kutatásnak, amely azzal foglalkozik, hogyan érzékeljük az arcokat.
A megoldás az, hogy a jobboldali képen Thatcher szája és szeme fordítva áll. Ez persze nem tűnik nagy dolognak, mégis sokan nem veszik észre, és a legtöbben csak addig jutnak, hogy konstatálják a különbségeket, de azt nem veszik észre, hogy pontosan miben is különbözik a két kép.
Az érdekes az ebben az egészben, hogy a változást – ami elég nagy – alig veszik észre páran, ha nem szólnak nekik.
Ez összefüggésben van azzal, ahogyan érzékeljük az arcokat,ó. Ha a megfelelő irányban, és nem fejjel lefelé állnának a fotók, azonnal nyilvánvaló lenne a különbség, így viszont nem az.
Sőt, ha a képet fejben megfordítjuk, az egyik kép kifejezetten ijesztővé válik, holott ezt nem vesszük észre, nem tudatosul bennünk mikor fejjel lefelé látjuk őket.
A Tratcher illúzió azért volt akkoriban mérföldkő, mert először mutatta be, az emberi agy hogyan dolgozza fel az információt az arcokról.
Nagy vonalakban az arcok hasonlóan épülnek fel: két szem, egy orr, egy száj, szemöldök, haj – az arcfelismerés egyik módja az lehetne, ha az arcot ezeknek a külön részeknek az egységeként ismernénk fel.
Ha így lenne, akkor azonnal felismerné minden ember a különbségeket, és hogy mi a baj a képpel. Azonban ami miatt nem vesszük ezt észre, ez magyarázza azt, hogy az agyunk teljes egészként tekint egy-egy emberi arcra.
Amikor megfordítjuk a képeket fejjel lefelé, az agyunk az arc összerakására fókuszál, és elvesznek a részletek, emiatt jóval nehezebben vesszük észre a második torz képet.
Ez az egyik legérdekesebb tudományos berkekben is vizsgált illúzió, mert mélyen kapcsolatban van nem csak az agyunk arcok iránti érzékelésével, hanem az emberi tudatalattival is.