A tudomány végre végső bizonyítékot talált Isten létezésére - részletek a kommentekben.

2023. szeptember 22., péntek




Kutatók jelentették be a megdöbbentő felfedezést!

Mióta csak létezik a világ, és az ember a tudomány segítségével újabbnál újabb dolgokat fedez fel, úgy merült fel az igény arra, hogy a tudomány lelje mega végső bizonyítékot Isten létére.

A közhiedelemmel ellentétben ugyanis sokan vélekednek úgy, hogy a tudomány nem eltávolítja, hanem közelebb hozza az embert Istenhez.

Most úgy tűnik, meg is lelték a szakemberek azt, amit mindig is kerestek: a bizonyítékot arra, hogy Isten, a felsőbb entitás tényleg létezik, és ő alkotta a világot.

Isten létének bizonyítéka sokak szerint mindvégig ott volt az orrunk előtt, de mélyen bele kellett nézni az űr sötétjébe a csillagászoknak, hogy ezt biztosra kijelentsék. Arról van szó, hogy több szinten is bizonyítható, hogy Isten létezik.

Az első konkrét bizonyíték az a fizikai törvényeink milyensége. Ugyanis érthetetlen módon valamiért csak itt a Földön van úgy belőve minden élethez szükséges körülmény, hogy az PONTOSAN megfelelő legyen arra, hogy kialakuljon az értelmes élet.

PONTOSAN megfelelő a bolygónk Naptól való távolsága, és bár az űr kietlen és élettelen - és persze azért máshol is létezhet élet nagyon nagy valószínűséggel - mégis ebben a kozmikus oázisban létrejött az emberiség.

A fizikai törvények is magukon hordozzák az intelligens tervezettség jeleit.

Vagyis az egész világ és az univerzum hatásmechanizmusai úgy működnek, egységesen, összehangoltan, mint egy alaposan átgondolt, előre kitervelt rendszer.

A kutatók rávilágítottak tanulmányukban arra is, hogy a Földön és az univerzumban is vannak olyan szimbólumok, formák, melyek minden szinten visszatérnek.

Sejtekben figyeltek meg olyan alakzatokat, melyek nem csak hasonlítanak, hanem teljes egyezést mutatnak a szuperklaszterekkel, óriásgalaxisok által adott kozmikus mintákkal.

Mintha a világ egy tervezőasztalon született volna, egy adott, jól fellelhető minta mentén.

Nemrégiben pedig mások pusztán matematikával jutottak oda, hogy a különböző egyenleteket, modelleket felhasználva arra a megállapításra jussanak, hogy a világ nem magától olyan, amilyen.

Az ehhez szükséges számításokat egy hatalmas, nagy teljesítményű szuperszámítógép számította ki, miután betáplálták a megfelelő egyenleteket.

Vagyis a világ intelligens tervezés eredménye, a matematikai feketén-fehéren papírra vetett eredményei szerint.

Ax. 1. {P(φ)∧◻∀x[φ(x)→ψ(x)]} →P(ψ)Ax. 2.P(¬φ)↔¬P(φ)Th. 1.P(φ)→◊∃x[φ(x)]Df. 1.G(x)⟺∀φ[P(φ)→φ(x)]Ax. 3.P(G)Th. 2.◊∃xG(x)Df. 2.φ ess x⟺φ(x)∧∀ψ{ψ(x)→◻∀y[φ(y)→ψ(y)]}Ax. 4.P(φ)→◻P(φ)Th. 3.G(x)→G ess xDf. 3.E(x)⟺∀φ[φ ess x→◻∃yφ(y)]Ax. 5.P(E)Th. 4.◻∃xG(x)

Így festenek Gödel egyenletinek egyes részei. Az, hogy valóban bizonyíték van arra, hogy Isten teremtette a világot, rengeteg mindent megváltoztathat.

Pláne úgy, hogy a mostani, friss kutatás is arra mutat, hogy az univerzum jelenlegi modellje egyszerűen nem jöhetett volna létre a véletlenszerűségből.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány érdekes hihetetlen érdekesség isten univerzum világegyetem teremtés


Megtekintések száma: 97357





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet