A vallások a társadalom megosztását tűzték ki célul! Valójában ezért jött létre minden!

2021. április 14., szerda




Egymás ellen fordított ideológiák, népek háborúja, amiből a világ mögött húzódó bábmester profitál!

Üljünk le, gondoljuk végig egy percre, hogy miről is szóltak mindig is a vallások, és miről szólnak ma is.

A vallás célja nem más, mint a fejekben zakatoló gondolkodó agy hangjának elhalkítása. Egyfajta tudatos vak hitbe való nevelés.

Azzal önmagában nincs baj, ha valaki hisz valamiben.

Ellenben amikor ez a hit irányítja az egész életét, az nem más, mint egy tudatmanipuláció: ezt kijelenthetjük feketén-fehéren, akár tetszik a vallásos embereknek, akár nem.

A vallásokat azért találták ki, hogy tömegeket irányítsanak, és a társadalmakban elültessék az együvé tartozás érzését, a szekértáborok létrejöttét segítették elő vele.

Minden nyáj más-más ideológiát vall, az embereket pedig a vallásuk és a világnézetük alapján meg lehet osztani, mintha csak politikailag osztanánk meg.

Igen, a vallás egyfelől egy erkölcsi fék is, ez valóban egy érdeme.

Emellett a vallások jelentős része sötétségben tartotta a fejeket, gondoljunk csak a sötét középkorra, és arra, hogy milyen mérhetetlen mészárlást vezényelt le az egyház.

Keresztesháborúk, boszorkányüldözések, a túlságosan sokat és előre gondolkodó tudósok máglyán való elégetése, a tudás büntetése egyfajta eszköz volt és kiforrott módszer a vallási "kápó" körében.

A vallások mindig is egyfajta társadalmi szelepként is funkcionáltak.

hatalmi eszközök voltak a politika színterén, és a mindenkori háttérhatalom mindig bevethető fegyverei: hiszen a vallás az, ami mindenhol ott van a fejekben, amivel közvetve és közvetlenül lehet befolyásolni a világ társadalmait.

A a folyamatok mögött álló "bábmester" úgy kívánja, akkor ezek a vallások egy áldásos bódulatban tartják az embereket.

Lekötik őket, szertartásokkal, rítusokkal és ideológiákkal, a világról való untalan elmélkedéssel.

Addig sem gondolkodnak azon, kik, és miért akarják őket megvezetni, és hogy valójában a fejük felett cserél gazdát a saját országuk.

Vagy szerintetek véletlen lenne az, hogy a politika mindig is óvatosan bánt a vallással, a különféle egyházakkal?

Ők az egyik legnagyobb tudatmanipulációs fegyver a médiában zajló agymosás mellett... háborúk kirobbantását lehet elérni vallásbeli különbségekkel, ideológiák harcát lehet megindokolni, a határ csak a csillagos ég.

Az emberek pedig egész életen át képtelenek rájönni, hogy végig be volt kötve a szemük azok által, akik a világunk ellen harcolnak, pusztítanak és rombolnak...

OSZD MEG másokkal is!

spirituális társadalom vallások ezo


Megtekintések száma: 102400





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet