Minden európainak hallania kellene, hogy pontosan mit mondott… gyakorlatilag ez egy igazságbeszéd!
Robert Sarah bíboros mélységesen elítéli a migrációt.
A keresztényeknek inkább ellenezniük kell a tömeges bevándorlást”
– fogalmazott Robert Sarah, az Isten vagy semmi című bestseller szerzője.
A guineai származású bíboros szerint a Bibliát pedig nem szabadna a migráció igazolására használni.
A tömeges bevándorlás a rabszolgaság új formája”
– mondta egy francia lapinterjúban a vallási élenjáró, aki a Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjának Ferenc pápa által kinevezett prefektusa.
A bíboros elmondja, hogy téves egzegézis Isten szavát a bevándorlás reklámozására használni, majd élesen bírálta azokat a püspököket, akik „homályos és pontatlan dolgokat mondanak, hogy elkerüljék a kritikát”.
Az Egyház nem asszisztálhat a rabszolgaság ezen új formájához, ami a tömeges bevándorlássá vált.
Ha a Nyugat továbbra is ezen a végzetes úton jár, akkor a születések hiánya miatt el fog tűnni, és elfoglalják az idegenek, mint ahogy egykor Rómát is megszállták a barbárok”
– fogalmazott Sarah, majd hozzátette, hogy az ő hazája muszlim többségű, tudja, miről beszél.
Hozzátette:
„Ha Európa eltűnik, és vele eltűnnek az öreg kontinens megfizethetetlen értékei, az iszlám lerohanja a világot, és teljesen megváltoztatja a kultúrát, az antropológiát és a morális elképzeléseket is.”
Forrás: Vilagfigyelo
OSZD MEG másokkal is!