A Vatikán és az Oroszok tudnak mindent? Roswell, Jézus keresztre feszítése és az idegenek utáni kutatás összefüggnek?

2023. november 15., szerda




Egyes források szerint a Vatikán titkos levéltárában arra utaló feljegyzések vannak, melyek földönkívüliekről szólnak, és az egyház paradigma váltásra készül. Az Oroszok pedig évtizedek óta tudnak arról, hogy nem vagyunk egyedül, mi több, kapcsolatba is léptek az idegenekkel.

Nem túlzás azt mondani, hogy a Vatikán és az egyház ma egyfajta belső – és külső – hitéleti válsággal küzd. A világ lassan de biztosan elkezdett korhadi, és vele együtt az erkölcsök, a követendő példák. A rohanó világ lassan elmegy mellette, ráadásul újabbnál újabb felfedezések rengetik meg az egyház alapvető dogmarendszerét,

mint például a nemrég megtalált Barnabás könyve, mely arra tesz utalásokat, hogy Jézus nem rendelkezett Isteni képességekkel és csupán egy halandó volt. Mi több, keresztre sem feszítették.

Ha mindez nem lenne elég, egyre komolyabban vehető bizonyítékokat sorakoztat fel a tudomány egy esetleges idegen élet létezésére. Ha ez bekövetkezne, az egyház eszmerendszere szinte teljesen összedőlne.

Képzeljük el, mi lenne, ha kiderülne, hogy Isten nem csak az embert teremtette a maga képmására, hanem más fejlett civilizációkat is.

Ez persze önmagában még nem zárná ki a létezését, de erősen megkérdőjelezné az egyház által tanítottak eddigi szavahihetőségét.

Földönkívüliekre utaló dokumentumok a Vatikánban

Egyes források szerint a vatikáni levéltár azért annyira szigorúan őrzött, és az ott tárolt dokumentumok azért annyira titkosak, mert egyértelműen bizonyítják egy fejlettebb, nem Földi faj létét.

Ezekről a dokumentumokról állítólag még maga a Pápa sem tud, csak a Vatikánon belül egy szűk püspöki réteg, akiknek az a feladata, hogy a titok ne tudódjon ki.

A világ azonban lassan megváltozott, és az egyháznak alkalmazkodnia kell, különben nem éli túl a következő évszázadokat. Ezt a Vatikánon belül is észrevették, és a jelek szerint egyfajta paradigma váltásra készülnek. Ezzel előznék meg, hogy az idő előtt kiszivárgó dokumentumok elhiteltelenítsék őket.

Az elmúlt években az egyház többször tett arra utalást, hogy Isten talán nem csak az embert teremtette saját képmására, és más lényeknek is lehet helye az univerzumban.

Vatikán - Hamarosan leromboltatik? Vatikán - Hamarosan leromboltatik?

Ez szokatlan nyitottság volt a részükről, ekkor már többen sejteni vélték, hogy olyan információk vagy dokumentumok birtokában vannak, melyek egyértelműsítik, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben, és az egész bejelentés pusztán egy stratégiai lépés az egyház túlélése felé.

Ördögűzések, avagy idegenek által irányított testek?

A levéltár szigorúan titkos iratait soha nem hozták nyilvánosságra. Többekben felmerül a kérdés, hogy miért nem semmisítik meg őket ők maguk, ha ennyire nagy veszélyt jelent a számukra. Nos, ezek a feljegyzések rendkívül régiek, erősen valláshoz köthetőek, így történelmi jelentőségük igen nagy.

Ráadásul mit sem érnének vele, hiszen előbb vagy utóbb, de bekövetkezne egy kapcsolatfelvétel az idegenek részéről, így

Rengeteg teória létezik azzal kapcsolatban, hogy mit tartalmazhatnak ezek a dokumentumok, melyek az idegenekhez köthetőek. A legtöbbet emlegetett forrás szerint a Vatikán által végzett ördögűzések kulcsszerepet játszottak ebben.

Több ördögűzés alkalmával is orvosokkal, szakemberekkel dolgoztak együtt, hogy kiűzzék az áldozatból a démont. Később pedig arra jöttek rá, hogy a megszállt személyben nem a démon lakozik, és nem is mentális betegségtől szenved, hanem olyan, mintha irányítanák.

anneliese-michel-ordoguzese Lehet hogy Anneliese Michel esete sem az aminek látszott?

Elképzelhetőnek tartották, hogy a megszállt személyeket földönkívüliek utasítják arra, amit csinálnak.

Elme kontrollal vették át felettük az irányítást, melynek következtében tudatuk és valóságérzetük annyira összezavarodott, hogy őrjöngtek, más, általuk soha nem ismert idegen nyelveken kezdte beszélni, ember feletti erőre tettek szert.

A tény, hogy a Vatikán komolyan vizsgálódott ez ügyben, már alapjaiban rengetné mega vallást.

A levéltárban őrzik továbbá a Biblia máig hiányzó darabjait. Ugyanis a jelenleg ismert Biblia valószínűleg nem a teljes egész. Több olyan evangélium létezik – volt, amit meg is találtak régészek – melyek a Vatikán levéltárában landoltak, hogy örök időkre a titok homályába vesszenek.

maria-evangeliuma Mária Magdolna elveszett evangéliuma is arról ír, hogy Jézus halandó volt.

Az eltűnt evangéliumok nagy része egyértelmű utalást tesz arra, hogy Jézus nem rendelkezett különleges képességekkel, de nem is volt teljesen ember.

Sokak szerint a mennybemenetel pillanat nem zajlott másképp, minthogy Jézus, egy humanoid idegen felszállt egy csillagközi bolygó fedélzetére, majd elhagyta a bolygót.

A víz borrá változtatása, vagy a halottak feltámasztása nem csoda volt, hanem egyszerű vegyi, vagy technológiai adottságból eredő trükkök. Lázár feltámasztásánál például Jézusnak különleges gyógyszerek lehettek birtokában, de a víz borrá alakításának folyamata os magyarázhat modern technológia alkalmazásával.

Az oroszok is régóta tudnak az idegenekről. Erre utaló történelmi bizonyítékokért nem kell messzire mennünk. Gondoljunk csak arra az ominózus esetre, amikor egy több ezer éves nem ember múmiát tárta fel, és vizsgáltak meg szovjet katonák és szakemberek.

De állítólag az első ember az űrben, maga Gagarin is látott olyan dolgokat, amiket nem kellett volna.

Később ez okozta a halálát, túl sokat tudott, és az Oroszok nagyon féltek attól, hogy beszélni kezd, így likvidálták, mielőtt ezt megtehette volna.

A 60-as években már az első kapcsolat felvétel is megtörtént, rádióadáson keresztül. A jeleket nem értette meg az Orosz fél, ezért matematikai értelmet és összefüggéseket kerestek az üzenetben, mire sikerült azt dekódolni.

Hogy az üzenet tartalma mi volt, azt soha nem hozták nyilvánosságra, de annyi biztos, hogy az idegenek itt élnek a közvetlen közelünkben.

A szignált állítólag a Holdról küldték, és a Hold sötét oldalán építettek fel maguknak egy kisebb megfigyelő központot annak érdekében, hogy rajtunk tartsák a szemüket.

A idegenek azóta is körülöttünk vannak, és figyelnek. Még nem léptek nyilvánosan kapcsolatba velünk, de ami késik, nem múlik. A egyház felkészült a paradigma váltásra, és a világ nemzetei is kezdenek készen állni a nagy találkozásra, mely az elkövetkező évtizedekben egészen biztosan be fog következni.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés vatikán


Megtekintések száma: 95164





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet