A Vatikán lehetővé tette gyermekek tömeges abuzálását és az ügyek eltussolását?

2022. szeptember 9., péntek




Az ENSZ súlyos vádakat tartalmazó jelentést tett közzé a Vatikánról. Az utóbbi években is igyekeztek eltussolni a gyermekmolesztálási ügyeket. A pápa hallgat, a papi közösség összezár.

Az ENSZ már évekkel ezelőtt is kiadott egy hasonló jelentést, az első ilyen 2014.-ben született.

Azóta is alig történt változás…

Bár Ferenc pápa körbehaknizta a médiát azzal, hogy “megtisztítja” az egyházat ettől a fertőtől, a valóság az, hogy ma is sorban hullanak a csontvázak kifelé a szekrényből.

A jelentés megdöbbentő képet fest az egyházról, mely szerint a Vatikán valójában egy “menedék” a beteg lelkű, gyermekeket molesztáló papoknak, akik tulajdonképpen bűnözők, akik a reverenda mögé bújtak.

A jelentés szerzői követelték hogy azonnal távolítsák el a papság soraiból azokat, akik közismerten vagy gyaníthatóan gyerekeket bántalmaztak, és kötelező jelleggel adják át őket a rendőrségnek.

A jelentés kifejezetten lesújtó hangvétele példátlannak tekinthető az ENSZ-jelentések sorában, és a Reuters hírügynökség szerint a világszervezet részéről az egyházi hierarchia eddigi legsúlyosabb bírálatának számít.

A Vatikán valójában ugyanis kiskirályok gyülekezete, és ez a kiskirályság gátlástalan és összezár.

Egyes konteók szerint az sem elképzelhetetlen, hogy Benedek pápának azért “kellett mennie”, mert rájött ennek a szervezett hálózatnak a működésére és létére, de ezek a mai napig inkább csak pletykaszintűek.

Kifogásolta a bizottság, hogy az egyház nem tett lépéseket például annak érdekében, hogy megakadályozza a hírhedt írországi Magdolna-mosodák botrányának megismétlődését.

Az apácarendek által működtetett Magdolna-mosodákban 1923-tól egészen 1996-ig összesen legalább tízezer nőt és leányt dolgoztattak ingyen, embertelen – kényszermunkát idéző – körülmények között.

A jelentés szerzői szorgalmazták a mosodák, illetve az azokhoz hasonló intézmények működésének kivizsgálását annak érdekében, hogy a jogsértések elkövetőit felelősségre lehessen vonni, az áldozatoknak pedig teljes kártérítést lehessen biztosítani.

A papi pedofílián túl a szerdai jelentés ajánlásokat fogalmazott meg az abortusz és a fogamzásgátlás kérdésében is, de a Vatikán ezeket – mivel az élettel kapcsolatos alapvető egyházi tanításokat érinti – minden bizonnyal figyelmen kívül fogja hagynia jövőben is…

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 40656





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet