A Védelmi Minisztérium tud valamiről: november 4 és 6 között kataklizma gyakorlatot tartottak

2017. november 7., kedd




Egy kataklizmikus eseményt szimuláltak. A nagy kérdés, hogy ezek csak gyakorlatok, vagy egy közelgő eseményre való titkos felkészülés...

Az Amerikai Védelmi Minisztérium nemrég különös gyakorlatokat és egy szimulációt végzett. Egy olyan forgatókönyv szerint jártak el, mely egy hatalmas kataklizmát idézne elő a bolygón.

Ez azért érdekes, mert bár időnként ilyet tényleg megejtenek, az utóbbi időben a felálláson, és a gyakorlatok nagyságán is változtattak.

Ez pedig sokak szerint komoly aggodalomra adhat okot, és arra utalhat, hogy bizonyos információk birtokában lehetnek egyes szervek a jövő eseményeit illetően.

Vagyis 2018-ban tényleg történhet valami, egyfajta természeti, vagy kozmikus katasztrófa, amire fel kell készülnie a kormányzatnak.

A legriasztóbb az, hogy egy olyan katasztrófát szimuláltak, mely a legkisebb túlzás nélkül is bármikor bekövetkezhet, akár ma, vagy holnap is. Sőt, a múltban kisebb mértékben de már be is következett.

A Napból érkező hatalmas korona kilökődések ugyanis pusztító erejűek lehetnek a mai modern, elektronikával felszerelt világunkban.

A teljes infrastruktúrát hazavághatják, arról nem beszélve, hogy minden telekommunikációs csatorna leállna.

A világon egy pillanat alatt óriási káosz törne ki, melyben több millióan meghalnának.

Nagy erejű napkitörés esetén pedig az egész emberi civilizáció visszazuhanhatna a kőkorszaki szintre, vagyis rengeteg mindent újra kellene építeni, és fel kellene találni.

Az egész emberi faj évszázadokkal süllyedne vissza technológiai téren.

A legutóbbi ilyen esemény, amik nagyobb horderejű volt, az a Carrington-esemény volt.

Rengeteg távíróvezeték égett ki, és sok elektromos hálózat és szerkezet tönkrement, pedig akkoriban még ezek nem voltak elterjedtek és fejlettek.

Ma egy ilyen esemény sokkal nagyobb pusztításra lenne képes, mint akkor…

A NASA szakértői szerint az elmúlt 500 év legnagyobb olyan fler-eseménye volt, amiről (dokumentáció révén) tudunk. Hatásai döbbenetesek voltak: még a Karibi-térségben is "északi" fényt figyeltek meg! De a legijesztőbb az volt, ami a telegráf rendszerekkel történt.

Ugyanis a fler túltöltötte a kábeleket, "üzeneteket" küldött, sőt, több helyen kigyulladtak a vezetékek.

1989-ben is történt egy nagyobb kitörés. A nagy változások évében, március 13-án egy óriási fler a hibátlannak tartott kanadai áramszolgáltatást gyilkolta le egy szempillantás alatt.

OSZD MEG másokkal is!

katasztrófa tudomány rejtély rejtélyek összeesküvés kataklizma napkitörés


Megtekintések száma: 125053





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet