A vérző ház hátborzongató története

2016. január 11., hétfő




Közelebb hajolt, hogy megnézze a szokatlan, eddig nem látott foltot, majd észrevette, hogy a fürdőszoba összes fala vörös foltokkal volt tarkított. riadtak kilépett a helyiségből, majd döbbenten konstatálta, hogy a ház padlóján is ugyanazt a bizarr vörös foltot látja mindenütt.

Szólt  férjének, hogy furcsa, vörös foltok jönnek elő a padlóból és a falakból is. Minnie akkor kezdett igazán megijedni, amikor férje nem válaszolt.

Az öreg férfi már 79 éves volt. Közel járt a halálhoz. Annyira rossz egészségügyi állapotban volt, hogy folyamatos megfigyelésre volt szükség, hogy ne lépjen fel nála valami váratlan súlyos komplikáció.

a-verzo-haz

Legnagyobb döbbenetére a férfi megjelent a folyosó végén. Volt benne valami furcsa, amit Minnie nem tudott pontosan megfogalmazni. Tiszta ruhákat viselt, nem lehetett látni vért a ruháján. Együtt nézték a vérfoltokat a padlón és mind a ketten megrémültek. Azonnal felhívták a rendőrséget.

Steve Cartwright detektív érkezett a helyszínre, aki végignézte a hat hálószobát. Nem találtak betörésre utaló nyomokat, de az bizonyos, hogy a padlót vér borította. 


A házaspár 22 éve élt a házban, de sohasem tapasztaltak ehhez hasonlót. A vér a konyhában és a nappaliban is megjelent, elborította a falakat. A rendőrség mintákat gyűjtött a vérből további nyomozás céljára. Az eredmények még több kérdést vetettek fel, hiszen bizonyossá vált, hogy emberi vérről van szó, amely nullás vércsoportú egyéntől származik. A házaspárnak nem ilyen volt a vére. A kérdés már csak az volt, hogy akkor kinek a véréről lehet szó?

veres-lepcso

A történet akkoriban bekerült az újságokba is, rengetegen hívták fel őket és kopogtattak az ajtajukon. A nyomozás megindult, de a hatóságoknak nem álltak rendelkezésükre olyan nyomok, amik előbbre vitték volna a nyomozást. A vér gazdáját nem tudták kideríteni, noha arra vonatkozóan születtek elméletek, hogy hogyan került a vér a házba.

Démoni erő

Sokan démoni erők jelenlétének tulajdonították a hirtelen megjelenő vért. Eszerint a vér a démon vére volt, ezért nem tudták később azt azonosítani. A szellemvilág meglehetősen sajátságosan áll hozzá a fizikai általunk ismert törvényeihez.

Egyes kísértetek vagy gonosz lelkek képesek materializálódni, vagyis tényleges fizikai testet ölteni, vagy más, általunk is észlelhető valós dolgokat produkálni. A rendőrség nem tudta kideríteni, hogy kinek a véréről volt szó. Többször pedig nem fordult elő hasonló eset a házukban.

vérző ház minnie winston


Megtekintések száma: 24944





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet