A világ egyik legszebb helyét tette tönkre az emberiség: borzalmas állapotban a Föld!

2019. január 18., péntek




Egyre rosszabb állapotban van a festői szépségű Bledi-tó az emberek miatt. Világszerte szakértők hívták fel a figyelmet az utolsó utáni pillanatra! 

CSELEKEDNÜNK KELL!

Romlott az Alpok magas csúcsai által körülölelt Bledi-tó ökológiai állapota a növekvő turizmus, a fürdőzők és a horgászok számának gyarapodása miatt, pedig vízének minősége hosszú ideig közepes vagy jó volt, de jelen állás szerint

2021-re nem éri el az Európai Unió vízügyi keretirányelvének környezetvédelmi előírásait.

Spela Remec Reka limnológus szerint a jelenlegi állapotot befolyásolták, hogy megnőtt a tó és az oda vezető utak forgalma, egyre több a fürdőző és a horgász, leterhelt a kommunikációs hálózat és tó körüli építkezések is kifejeztten rossz hatással voltak Szlovénia második legnagyobb tavára.

A tartós javulás csak a szennyezés okainak kiküszöbölésével érhető el

A város nemrég vásárolt egy elektromos hajót a vízfelület tisztítására, ami eltávolítja az olyan szerves hulladékokat, mint a levél, vagy az ember által vízbe dobott szemét, de a szakember szerint ez a probléma összetettsége miatt csak elhanyagolható javulást eredményez.

A szennyvíztisztítás mellett csökkenteni kellene a tó forgalmát, sőt, a madárállományt is, és be kell tiltani a szárnyasok és a halak etetését.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány környezetszennyezés érdekes föld


Megtekintések száma: 41160





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet