A világ felső tízezre vérszívóként él a bolygó lakosságán: vérkészítményekkel tartják magukat fiatalok!

2018. szeptember 19., szerda




Bizarr kezdeményezés világít rá a világhatalmi elit végső céljaira? Mától kezdve ők akár örökké élhetnek?

Egy rendkívül bizarrkezdeményezés, egész pontosan egy Startup világított rá nemrégiben arra, hogy napjainkban, akinek pénze van, már lehetősége lehet örök életet élni.

Ezzel önmagában talán mg nem is lenne baj, de a projekt keretében a felső tízezer számára - legalábbis a gazdagok számára - hozná el egy cég az örök élet ígéretét.

Méghozzá úgy, hogy azok fiatal személyek - 25 év alattiak - vérkészítményeit kapnák meg. Az egész dolog egy 2016-ban elvégzett kísérletre vezethető vissza, mely során rájöttek a kutatók, hogy megtalálhatták az örök fiatalság elixírjét.

Ha ugyanis a kísérleti egerekbe fiatalabb egerek vérét injektálták be - vagy bizonyos esetekben csak a vérplazmákat - akkor azok az egerek elkezdtek megfiatalodni.

Sokka több új agysejt jött létre, és vérükön keresztül rengeteg szervük olyan állapotba került, mint életüknek korábbi szakaszaiban. Vagyis bizonyítottan képesek voltak a vérrel elérni azt, hogy az egerek fiatalabbak legyenek biológiailag.

Ugyanezt a módszert alkalmaznák a gazdagok esetében is, ami azonban sokakban nagy felháborodást keltett. Arról van ugyanis szó, hogy többen azt vizionálják bele a dologba, hogy a jövőben a világelit felső tízezre fog fiatal, szegény emberek vérén élni.

Gyakorlatilag gyermek vérrel kell majd "táplálkozniuk" bizonyos értelemben - állítják az egész kezdeményezés ellenzői.

Mások arra világítanak rá, hogy az emberi test nem arra lett tervezve, hogy 2-300 évig éljen és működjön, és hogy ez az egész eleve természet és evolúció ellen való.

Már olyan összeesküvés elméletek is megjelentek az egésszel kapcsolatban, miszerint a világhatalmi elit szándékosan készíti elő ezt a fiatalok vérén élő társadalmat. Ők birtokolják a világ vagyonának 98%-át.

Bármit megtehetnek, mivel nekik pénzük van, a szegény társadalomnak pedig az egyetlen fizetőeszköze az élete lesz, és a vére.

"A következő időket a jövőben talán vérrel fogják írni. Szó szerint." - állítja egy aggódó komment a hír kapcsán más, külföldi oldalakon.

Bár a Startup vezetői azt mondják, hogy szó sincs ilyesmiről, és csak azt akarják elérni, hogy aki meg tudja fizetni, az örökké élhessen, nagyon megosztó az emberek szemében az egész jövőben bevezetendő program.

OSZD MEG másokkal is! 

tudomány összeesküvés háttérhatalom világhatalmi elit


Megtekintések száma: 7421





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet