A világhatalmi elit 6 titkos törekvése: ezt hallgatják el a bolygó lakossága elől!

2021. augusztus 18., szerda




A háttérhatalom emberei, a szupergazdag családok már régóta mesterkednek a háttérben, hogy teljes körű befolyást szerezzenek a világ felett.

A világhatalmi elit régóta játszadozik már a bolygó lakosságának életével, azok tudta nélkül.

Egy olyan globális játszma folyik ugyanis az emberek feje felett, mely alapjaiban változtathatna meg mindent, ha ez kiderülne. Az emberek közfelháborodásán már csak haraguk lenen nagyobb.

Amerika kormányát például magánérdekű vállalatok privatizálták már jónéhány évtizede, és a legtöbb politikust is ők rángatják dróton, mintha csak egy bábszínházban lennénk.

A világhatalmi elitnek több titkos törekvése van a színfalak mögött, melyeket feltett szándékuk elérni az elkövetkező években, évtizedekben.

Az Új világrend létrehozása

A háttérhatalom legfőbb elve és célja egy egységes világállam létrehozása, mely világkormányként is funkcionálna. Egyesítené a világ nemzeteit, a szuverén államok jogait pedig felfüggesztené.

Jelenleg is zajlik Európa gyengítése, részben ezen cél megvalósítása miatt. Ugyanis az Új világrend létrehozásának akadályát már csupán néhány Európai Uniós tagállam, köztük Magyarország gördíti a hatalmasságok felé.

nemrégiben már a Vatikán egyik szóvivője is azt nyilatkozta, hogy kifejezetten jó ötletnek tartaná egy egységes jogalapokon nyugvó, egész világra kiterjedő jogkörökkel rendelkező világkormány létét...

Globális genocídium

Az Agenda 21 tervezet keretében a jelenleg a Földön élő 7 milliárd emberből 6 milliárdot eltüntetnének. Ez lenne a világtörténelem legnagyobb, globális és szervezett szinten zajló népirtása.

Rengeteg elmélet van arra vonatkozóan, hogy hogyan is juttatják majd a pusztulás szélére az egyes országokat, és azok lakosságát. Egyesek szerint egy atomkatasztrófát fognak kirobbantatni, mások úgy vélik, hogy egy előre "legyártott", genetikailag létrehozott vírust fognak majd szabadjára ereszteni a bolygón.

Az Új világrend egyik fontos hitvallása ugyanis az, hogy visszaállítsák az emberiség és a természet egyensúlyát, ehhez pedig az emberiség nagy részét a földdel kell egyenlővé tenni.

Totalitárius diktatúra

Azonnal döntő ítélőszékek kora köszönthetne be, ha az Új világrend megvalósul, és létrejön. Az emberek egy totalitárius diktatúrában élnének, melynek élén nem kormányzat állna, hanem 13 szupergazdag család.

Jelenleg ezek a családok birtokolják a világ vagyonának jelentős részét, így a terv már gazdasági szempontból készen is áll a megvalósításra. Bárkit, és bármit kiiktatnának, aki, vagy ami nem követné a rendszer sémáit.

Így működne az a világ, ahol egyetlen apró ellentmondást nem tűrnének a társadalom részéről, mivel azoknak robot módjára kell működniük, kérdések és saját gondolatok nélkül.

A világgazdaság privatizálása

A világgazdaság privatizálására évtizedek óta készültek, és az elmúlt években titokban végre is hajtották a jelentős részét.

Vagyis a világgazdaság pénzforgalmának 80%-a ezen háttérhatalmon megy már keresztül, és ez az arány csak nőni fog a javukra, mielőtt az Új világrend megalakul. 

Rejtett pénzcsapokon, offshore cégeken keresztül szivattyúzzák ki maguknak a fantompénzeket és valós pénzeket, hogy tovább nőjön anyagi befolyásuk.

Egyes belső források szerint a nagy 2008-as világválságot is ők okozták, és a káosz során a háttérben jelentős dollármilliárdokat nyúltak le.

Totális kontroll a média felett

A média feletti uralom nem csak a kormányok számára volt mindig is fontos, hanem a kormányok mögött álló szerveződések, a háttérhatalom számára is. A média megkaparintása több szempontból is fontos számukra.

Egyrészt a rabszolgaság tudatot a médián keresztül lehet az emberekbe nevelni világszerte, könnyen elérhető módon, hiszen rengeteg tudatmanipuláló reklámmal, filmek és egyéb alkotással, dalszövegekkel plántálhatják el bennünk ezeket a gondolatokat.

Az agymosás után pedig már nem kérdezünk, csak elfogadjuk automatikusan az elénk tárt információkat. Ez pedig minden totalitárius diktatúra álma.

Rabszolgatudat

Fontos lépés és célkitűzés lesz az, hogy az emberekbe beleneveljék a rabszolgatudatot. Ugyanis Az Új világrend elve az lesz, hogy a rabszolgatudatban élő emberek ne kérdezzenek, de fogadják el a készen kapott, előre szájba rágott információkat a világról.

Úgy kell, hogy dolgozzanak majd, mint egy hatalmas hangyaboly, vagy méhkas dolgozói. Szerves részük kell, hogy legyen a rendszeren belül, és készen legyenek bármit feláldozni azért, hogy ezt a rendszert fenntartsák.

A rabszolgatudat belénk nevelés de már napjaikban is zajlik a médián és a politikán keresztül, így lassan, generációról generációra kezdi kifejteni hatását.

OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés illuminátusok háttérhatalom globális elit rothschild


Megtekintések száma: 203105





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet