A világtörténelem legfényesebb meteorzápora fog bekövetkezni!

2017. július 28., péntek




Jelöld meg a naptárban, mert olyan látványban lehet részed, mint soha! Jelöld meg a naptárban, mert olyan látványban lehet részed, mint soha!

Úgy néz ki, hogy a világ legnagyobb és egyben legfényesebb meteorzápora fog bekövetkezni hamarosan, melyet az emberiség még évtizedekig emlegetni fog.

Érdemes bejelölni a naptáradban, ugyanis olyan élményben részesülhetsz, amiben talán soha azután az életedben.

És ebben most nincs semmi túlzás. A csillagászok és a NASA szakemberei szerint ugyanis a most következő meteorzápor valóban a szokottnál is fényesebb lehet.

Augusztus 12-én az egész csillagos égboltot beragyoghatják, tehát érdemes lesz figyelni, mert már nincs is túl sok hátra. Az előzetes megfigyelések szerint ez a meteorzápor olyan intenzitású lesz, amilyet 96 éve nem tapasztaltak.

A Perseidák az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorraj. A hullócsillagokat Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik. Az első megfigyelések a Perseidákról kínai csillagászoknak köszönhetően Kr.u. 36-ból származnak. 

Japán, kínai, koreai megfigyelések már a 8. és 9. században is előfordultak, később azonban a 12. század körül már csak szórványosan említik őket.

Nem véletlen nevezik az augusztust a hullócsillagok hónapjának. Maximuma általában augusztus 12-re vagy augusztus 13-ra esik, függően a naptárszámítástól.

Érdemes lesz tehát idén az eget figyelned az említett időpontokban, mert lehet, hogy soha nem fogod elfelejteni, amit látsz.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány érdekes hihetetlen érdekesség csillagászat űrkutatás


Megtekintések száma: 175298





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet