Afrika megindult Európa felé: elkezdődött a civilizációk háborúja! Letarolják a kontinenst!

2019. január 8., kedd




Afrika, melynek lélekszáma a XX. század derekán még a felét sem érte el (42 százalék) Európáénak, ma már – 1,3 milliárdos lélekszámával – 1,7-szeresen múlja felül az öreg földrész jelenleg még 740 milliós lélekszámát.

A legifjabb kontinens lakóinak a száma kétharmad évszázad alatt (1950 és 2017 között) tehát 5,5-szörösére nőtt, Európa mindeközben 1,4-szeres gyarapodást tudott csak elkönyvelni

– írja a HVG.

Magyarország számára is igen drasztikus a helyzet. A legoptimistább elemzések szerint is 6 évtizeden belül alig 8,7 millióan leszünk. hogy ezen belül a roma kisebbség aránya mekkora lesz, arról inkább nem is érdemes beszélni...

Négy évtizeddel ezelőtt az ENSZ azért nyilvánította népesedési világnappá július 11-ét, mert 1989-ben e napon érte el a Föld népessége az 5 milliárd főt.

A világ túlnépesedésével, illetve az egyes nemzetek rohamos elöregedésével összefüggő kihívások súlyát jelzi, hogy a hat kontinens lakóinak a száma évente még mindig 82-83 millióval emelkedik, igaz, e mutató a világnap megekor évi 91 millió volt.

A világszervezet azzal számol, hogy egyes nagyrégiók esetében további drámai változások következnek be 2100-ig.

Ennek nyomán a Föld népessége a mai 7,7 milliárdról várhatóan 11,2 milliárdra növekszik, s az emberiség több mint négyötöde két kontinensen, Ázsiában (43 százalék) és Afrikában (40 százalék) él majd.

Európa lélekszámának aránya ezzel párhuzamosan a XX. század közepi 22 százalékról a XXI. század végére alig 6 százalékra zsugorodhat.

Az európai kontinens demográfiai hanyatlásának legújabb jele, hogy a kontinensen 2015-ben már kevesebb élve születést regisztráltak, mint halálesetet.

A földrész lélekszáma az évtized közepén csökkenő pályára került volna az Európán kívüli bevándorlók, menekültek térségbe érkezése nélkül. Ennek ellenére a bevándoroltatás nem a legjobb gyógyír a bajokra.

Sőt, ez egy brutális demográfiai katasztrófához vezethet hosszabb távon.

Lényegében ugyanis civilizációk háborúja zajlik. Miközben a nyugati világ brutális módon haldoklik, addig a harmadik világ régiói meglehetősen nagy népességszaporulatban vannak.

Úgy is mondhatnánk, hogy demográfiai értelemben leigáznak minket.

Ez pedig azért lesz probléma, mert egyrészt többségbe fognak kerülni előbb vagy utóbb, aztán a keresztény európai kultúrát teljes mértékben fel fogják számolni.

Az már most megfigyelhető, hogy a keleti országok lassú kiürülése indult meg. Egyrészt fogyatkozik a népesség, kezd elöregedni a társadalom, összeomlóban vannak a nyugdíjrendszerek, valamint nincs elég munka, nem megfelelő a bér...

Egyre inkább nyugatra fog tolódni a jelenlegi nyugati kultúra, míg el nem érjük azt a pontot, amikor Magyarország, Csehország, Románia kiüresedett országok lesznek.

Sőt, ha a tendencia folytatódik, akkor néhány évszázadon belül az európai fehér ember ki fog szorulni a kontinensről, és a megmaradtak Amerikába fognak emigrálni a kontinensen zajló muszlim csoportok által vezetett keresztényüldözések elől.

Persze ezekbe a folyamatokba még erősen beleszólhat Oroszország is, de a durva népességszaporulat ellen még ők is tehetetlenek.

Egyvalami biztos: civilizációk háborúja zajlik már most is, egyelőre azonban ezek a csendes frontok a világ figyelmét még nem keltik fel.

Egyelőre...

Forrás: Titokterminál.com

érdekes európa politika menekültek botrány


Megtekintések száma: 62869





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet