Agykontroll kísérleteknek vetették alá, mert túl sokat tudott az idegenekről.

2017. február 12., vasárnap




Egy brit férfi azt állítja, óriási tudás van birtokában arról, hogy mi folyik a színfalak mögött az idegenekkel kapcsolatban.

Belső titkok a kormányról

Elsőre meglepő, és hihetetlen történet látott napvilágot, de sokkal több van mögötte, mint gondolnánk.

Egy brit férfiról an szó, aki a először neve elhallgatását kérve nyilatkozott több brit lapnak is arról, hogy mi folyik a háttérben az idegenekkel kapcsolatban.

Merthogy léteznek idegenek, és a kormányok ráadásul tudnak is róluk. És mindent megtesznek azért, hogy ez még egy jó ideig titokban maradjon.

Azt is tudja, hogy ez miért van így, és hogy az embereket valósággal sokkolná a valóság.

A brit férfit még titkos agykontroll kísérleteknek is alávetették annak érdekében, hogy kivonják, min zavaró tényezőt, és potenciális zavaró tényezőt, mely szivárogtathat.

Állandó megfigyelés alatt

A férfi később végül csak előállt, és vállalta saját nevét, elmondása szerint azért, mert a média ereje lesz csak képes megvédeni attól, ami ezután várhat rá.

A Tony Topping ugyanis rettenetesen fél a megtorlástól, és attól, hogy valaki, vagy valakik majd hirtelen elteszik láb alól.

A férfi szerint a tudása miatt van veszélyben. Az utóbbi hónapokban jelzés nélküli fekete helikopterek követték, akár merre ment, és lesötétített üvegű autók loholtak a nyomában.

Időnként egy-egy kávézóban pedig feketeruhás emberek ültek a mellette lévő asztalok egyikén.

Láthatóan szemmel tartják folyamatosan, és tisztában is volt vele végig, hogy ennek a szigorú megfigyelésnek pontosan mi az oka.

Intelligens faj látogatja a Földet

Tony Topping szerint ugyanis egy szuper intelligens faj látogatja a Földünket. Egy idegenekből álló kisebb kolónia már folyamatosan jelen van a Földön, de rendszeres látogatásokat tesznek hatalmas űrhajókon is.

Ezek az űrhajók az Antarktisz felett jutnak be a légkörbe, ahol a radarok a legkevésbé érzékelik őket.

Olyan titkos operatív műveletek zajlanak az emberi faj, és az idegenek között, melyekről még Edward Snowden sem szivárogtatott ki semmit.

Elmondása szerint azért van veszélyben, mert túl sokat tud az idegenekről. Ezt pedig egy 1999-ben kezdődő kapcsolatán keresztül tehette meg.

Ekkor ismerkedett meg egy barátjával, aki titkos ügynökként dolgozott, és ténykedett a rendszeren belül, és kívül.

Ez a titokzatos barát elmondta neki, hogy az idegenek valóban léteznek, de a kormányok nem mondják el ezt az embereknek. Mivel komoly politikai, és egyéb megállapodások születtek a fajjal, hogy egyelőre titokban marad a kilétük.

Az emberek egy jó része ugyanis nem biztos, hogy kitörő örömmel fogadná az új lakókat, akik már be is házasodtak egyes vidékeken az emberek közé.

Akár bolygóközi háborúhoz is vezethetne, ha hirtelen bejelentenék, hogy az idegenek léteznek, és nem csak köztünk vannak, de rengeteg fontos infrastruktúra szempontjából lényeges dolgot ők irányítanak.

Agykontroll kísérletekkel próbálták őt tönkretenni

Tony Topping elmondta, hogy titkos iratokat, mappákat is látott, más fotókat is az idegenekről, és ezek sodorhatták őt veszélybe.

Nem sokkal ezután ugyanis érzelmileg és idegileg is egy roncs lett. Hirtelen úgy érezte, mint aki megbolondult, és mentális kezelésre szorul.

Ez 2001-ben történt, és az orvosok nem tudtak semmit kimutatni, de még a pszichiáterek sem.

Ő mégis úgy érezte, hogy kezd megbolondulni. Dühkitörései lettek, indokolatlanul elsírta magát, és nagyon depressziós lett.

És elkezdett felejteni dolgokat, ezért vetette papírra az általa tudott dolgokat, nehogy végleg feledésbe merüljön. A titkos kapcsolata lévén tudta meg később, hogy egy újfajta agykontroll eszközt teszteltek rajta, hogy kitöröljék az emlékeit, és ne tudjon később információkat szivárogtatni az idegenekről.

Most, hogy nyilvánosság elé állt, nem tudja mi lesz. Az agykontroll kísérletek mellékhatásait egyelőre nem érzi, talán meg is szűntek, de nem lepődne meg, ha váratlan baleset érné, amiben életét veszti.

Ezért is gondolta fontosnak, hogy beszéljen arról, amiért az életére törtek, és megpróbálják teljesen tönkretenni.

ufó ufók idegen idegenek titkos kísérletek összesküvés agykontroll


Megtekintések száma: 52335





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet