​Agyvérzést okoz a délutáni alvás: sokkoló felfedezés tettek az orvosok

2023. június 28., szerda




Na ezek után senki sem fog tudni nyugodtan aludni...

A magas vérnyomás és a stroke megnövekedett kockázatával kell szembenéznie annak, aki gyakran alszik napközben, írja a hvg a brit Biobank kutatására hivatkozva. ú

Az 500 ezer vizsgált felnőtt közül egyből kizárták azokat az egyéneket, akiknek már a vizsgálat megkezdése előtt magas volt a vérnyomása vagy agyvérzése volt. Így 358 451 személy egészségügyi információit tekintették át, közülük 50 507-en szenvedtek magas vérnyomásban és 4333 stroke eset volt.

A kutatásból kiderült, hogy a rendszeresen szunyókáló emberek többsége férfi volt, dohányzott, naponta ivott, alacsonyabb iskolai végzettséggel és jövedelmi szinttel rendelkezett, és álmatlanságról, valamint horkolásról is beszámolt. A Biobank felmérése egyben arra is rámutatott, hogy a délutáni alvás gyakoriság a magas vérnyomásra való genetikai hajlammal is összefüggésben van.

A napközben rendszeresen lepihenők körében 12 százalékkal nagyobb volt a magas vérnyomás és 24 százalékkal nagyobb a stroke kockázata, szemben azokkal, akik ritkán pihennek le napközben.

Ami meglepőbb volt, hogy ezen kockázat magasabb volt a fiatalabb, 60 év alattiak esetében, mint az afölötti korosztályban (20, illetve 10 százalék volt itt az arány). 

Dermesztő lehet az az adat, hogy akár csak egyetlen kategóriával történő növelés is jelentésen megnövelheti ezen esetek kockázatát. Aki korábban soha, később pedig néha szundított el napközben, 40 százalékkal nőtt a magas vérnyomás kockázata.

Az sem zárható ki teljesen a kutatás szerint, hogy a magas vérnyomás és a stroke kialakulása között ok-okozati összefüggés áll fenn. Korábbi kutatások is tettek már erre utalást, azonban biztosat még nem lehet tudni. 

„Jelen kutatási eredményeink a korábbi klinikai tanulmányokkal együtt azt sugallják, hogy további vizsgálatokra van szükség az egészséges alvási szokások, valamint a szív- és érrendszeri betegségek közötti kapcsolat mechanikai alapjainak a tisztázásához” 

– írják a kutatók a Hypertension című folyóiratban.


Megtekintések száma: 43007





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet