Akár 20 vegyi anyagot is tartalmazhat egy pohár tej!

2017. július 16., vasárnap




Megdöbbentő élelmiszeripari adat. Tovább is van!

Egy pohár tej, tiszta fej? Tényleg? Biztos, hogy így van? Nincs semmi baj azzal, ha az ember tejet iszik, annak ellenére, hogy az egyetlen emlősként teszi ezt, mely felnőtt korában is issza más állatok – főleg a tehén - tejét.

Evolúciós szempontból ugyanis kevésbé van szüksége rá, de ez már egy másik vita tárgya lehetne.

A tejet, mint élelmiszert nem kívánjuk mi sem elvitatni, pusztán szeretnénk felhívni rá a figyelmet, hogy a tej igen megosztó, mert míg egyes népek konyhája - kínai konyha - teljes mértékben nélkülözi, és köszöni szépen, jól megvan, addig más népek nagy mennyiségben fogyasztják.

Természetesen ezeken a helyeken van sokkal több betegség és allergia. Hogy miért?

A tejben lévő különféle vegyi koktélok miatt!

A koktél fájdalomcsillapítókból, antibiotikumokból és növekedési hormonokból áll. Ezekről azonban nem szívesen beszél a tejipar, sem pedig az élelmiszeripar.

Ez ma már egy bizonyított tény, melyet laborokban vizsgáltak meg. Számos olyan vegyi anyagot találtak a tehéntejben, amelyeket állati és emberi betegségek kezelésére használnak.

Az hozzátartozik az igazsághoz elöljáróban, hogy ezen vegyi anyagok mértéke és aránya nagyon kicsi, nem ütik meg az egészségügyileg kérdéses mércét.

Ugyanakkor remekül rámutatnak arra, mennyi vegyi anyaggal van tele a tej, és milyen tendenciát követ a modern tej és élelmiszeripar. Megdöbbennél, ha tudnád, hogy az összes élelmiszer közül a tejben található a legtöbb gyógyszer, mely antibiotikum maradványok, gyógyszerszármazékok formájában van jelen.

A kutatók úgy vélik, hogy a drogok és növekedésserkentők a marha-, vagy a tehéntejbe a szarvasmarha-takarmánnyal vagy más a farmon fellelhető szennyeződés által juthattak be az állatok szervezetébe.

Egyes kísérletek során legalább 20 tejmintát elemeztek, és ezek alapján egy listát alkottak azokról az anyagokról, amik mind jelen vannak egy nagy pohár bolti tejben.

Az eredmények végül meg is jelentek a Journal of Agricultural and Food Chemistry nevű folyóiratban.

A Natura Hírek listája szerint az alábbi anyagok minden tejben jelen vannak, melyet a boltokban árulnak, és élelmiszeripari "steril" eljárással készülnek.

Ezen kívül nagy mennyiségben jelen volt még 17 béta ösztradiol is, ami a nemi hormon egy fajtája. Vagyis a tej hormonokat is tartalmaz, és képes az egész hormonháztartásunkra hatással lenni, erről azonban hallgat az élelmiszeripar.

Ez azért tragikus, mert ha a tejben ilyen anyagok vannak jelen, akkor az élelmiszerláncolatba más termékekkel is bejutnak, melyek tejalapúak.

És egy újabb sokkoló adat:

A vizsgálat azt is megállapította, hogy a kecsketej niflumic savat tartalmaz, míg az anyatejben nyomokban ibuprofen és naproxen fájdalomcsillapítók, valamint egy triclosan nevű antibiotikum és egyes hormonok voltak.

Mint már egy korábbi cikkünkben említettük, a tehéntejben genny is található. Ez az ipari tej"gyártás" velejárója.

A tejbe akkor kerül genny, amikor a tehenek fejőgépét nem fertőtlenítik és begyullad tőle a tőgyük.

Ezt ugyan a pasztőrözés során kitakarítják a tejből, de az eljárás közel sem tökéletes sokak szerint, és ezt a tesztek is bizonyítják.

Ha ezek után bárki tejre vágyik, javasoljuk, hogy fogyasszon inkább háztáji tejet, természetes forrásból, és ne ipari termelés során létrehozott tejet.

OSZD MEG másokkal is!

egészség orvostudomány feltáró tejipar élelmiszeripar


Megtekintések száma: 60233





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet