Egyes bolygók elég közel is lehetnek, több a Naptól akár 30 fényévnyi távolságra. A kutatás az amerikai űrkutatási hivatal, a SETI Intézet és más szervezetek tudósainak közreműködésével valósult meg. A szakértők eredményeikről a The Astronomical Journal című tudományos lapban számolnak be.
Első alkalommal van minden együtt ahhoz, hogy megbízhatóan felmérjük a potenciálisan lakható bolygók számát a galaxisban. Munkánk egyik kulcsfontosságú eleme a Drake-formulának, melyet a civilizációk számának felbecslésére használnak – egy lépéssel előrébb járunk így az úton, amely ahhoz vezet, hogy kitaláljuk, egyedül vagyunk-e a kozmoszban
mondta Jeff Coughlin, a SETI Intézet exobolygó-kutatója és a Kepler tudományos hivatalának igazgatója.
A Drake-egyenlet egy valószínűségi formula, részletezi azokat a tényezőket, amelyeket figyelembe kell venni a galaxisban észlelhető, technológiailag fejlett civilizációk potenciális számának becslésénél.
A formulát gyakran az asztrobiológia útmutató térképének is tekintik, amely a SETI Intézet kutatásainak nagy részét irányítja.
Az ésszerű becslések megalkotásához a kutatók a Földhöz hasonló méretű exobolygókat, vagyis Naprendszeren kívüli bolygókat kerestek, azon belül is azokat, melyek valószínűsíthetően kőzetbolygók. Úgynevezett napszerű csillagok után is kutattak, melyek nagyjából a Naphoz hasonló korúak és nagyjából hasonló hőmérsékletűek. A lakhatóság másik figyelembe veendő faktora, hogy a bolygón adottak-e a folyékony vízhez szükséges feltételek.
A korábbi becslések nagyobb súllyal alapultak a bolygó és csillaga távolságán. Az új kutatás azt is figyelembe veszi, csillaga felől milyen sok fény éri az adott bolygót, ez ugyanis befolyásolja annak valószínűségét, hogy a bolygón lehet-e folyékony víz.
Ehhez elemezték a szakértők a Kepler, valamint az Európai Űrügynökség (ESA) Gaia-missziójának adatait is, melyek arra világítanak rá, mennyi energiát bocsát ki a bolygó csillaga.
A Kepler és a Gaia adatait is számításba vevő eredmények jobban tükrözik a csillagok, naprendszerek és exobolygók változatosságát a Naprendszerben.
Annak ismerete, hogy milyen sokféle különböző bolygó létezik, nagyon fontos a jövőbeli exobolygó-kutató missziók megtervezése szempontjából
mondta Michelle Kunimoto kutató, a tanulmány társszerzője.
További kutatásokra lesz szükség annak megértéséhez, milyen szerepet játszik egy bolygó légköre a folyékony víz meglétében.
A Kepler-misszió hivatalosan 2018-ban hagyott fel az adatgyűjtéssel. Több mint 2800 már visszaigazolt exobolygót azonosított és további több ezer vár arra, hogy a tudósok megerősítsék a felfedezésüket.