Akár 80-szor több lehet a valós fertőzött, mint a hivatalos adatok mutatják

2020. május 9., szombat




Egy kaliforniai megye lakosainak tömeges antitestvizsgálata azt mutatta, hogy a vizsgálat idején 1000 körüli regisztrált fertőzötthöz képest 48-82 ezer lehet a tényleges fertőzöttek száma. 

A kutatás eredményeit több szakember vitatja, a szerzők szerint viszont inkább még alul is becsli a valóságot.

Az köztudott, hogy a tényleges fertőzöttek aránya az egész világon legalább egy nagyságrenddel haladja meg a teszten pozitívnak mutatkozók számát. Ezért az elvégzett kevés teszt tehető felelőssé. A koronavírus-fertőzés az esetek nyolcvan százalékában csak enyhe tüneteket okoz, vagy teljesen tünetmentes marad. Ezeket az embereket rendszerint senki sem teszteli.

A szakemberek szerint a járvány tényleges kiterjedésről (illetve a valós halálozási arányról) majd csak azután lehetnek a valósággal köszönőviszonyban álló becsléseink, ha nagy populációra kiterjedő szerológiai vizsgálatokat folytatnak - vagyis sok emberben ellenőrzik, hogy rendelkeznek-e koronavírus-ellenes antitestekkel. 

Az első ilyen vizsgálatot nemrég végezték el a kaliforniai Santa Clara megyében a Stanford Egyetem kutatói. Az eredmények szerint

MÉG ANNÁL IS SOKKAL TÖBB A FERTŐZÖTT, MINT AMENNYIT A TESZTELÉS HATÉKONYSÁGÁBAN LEGINKÁBB KÉTKEDŐK SEJTETTEK.

Fontos észben tartani ezzel az eredménnyel kapcsolatban, hogy még nem esett át szakmai lektoráláson, ugyanakkor a Stanford a világ egyik legjobb egyeteme. 



Ennek ellenére a tanulmány megjelenése után többen is kritizálták a módszerüket, a világ egyik vezető tudományos folyórata, a Nature viszont elég megbízhatónak látta a vizsgálatot ahhoz, hogy hosszasan számoljon be róla.

Április első napjaiban a kutatók összesen 3300 Santa Clara-i lakostól vettek vérmintákat, és meghatározták, hogy az illetők rendelkeznek-e a korábbi (vagy aktív) koronavírus-fertőzést bizonyító antitestekkel. 

Az eredmények szerint minden 66. ember bizonyult fertőzöttnek.

Ebből a kutatók úgy becsülték, hogy Santa Clarában, ahol nagyjából kétmillió ember él, a fertőzöttek tényleges száma 48 és 82 ezer között lehet. 

Ez a szám még messziről sem hasonlít a vizsgálat idején ismert ezer körüli fertőzöttre (jelenleg a megyében 1900 a fertőzöttek regisztrált száma).


OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 11829





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet