A Stonehenge körül újra felforrt a talaj, és megindultak a szóbeszédek egy Stonehenge alatt fut alagútról.
A Stonehenge rejtély
Ma napjaink egyik legtitokzatosabb régészet helyszíne nem más, mint a Nagy-Britanniában található Stonehenge. Különlegességét ennek a kőkörnek elsősorban az adja, hogy senki sem tudja miért, és hogyan építették.
Rengeteg elképzelés született ugyan az eredetére vonatkozóan és van néhány igen valószínű elmélet biztosat azonban nem lehet tudni.
Éppen emiatt a rejtély matt kaptak szárnyra olyan legendák is, hogy a Stonehenge valójában egy idegeneknek épített leszállópálya, vagy egy ősi térkapu romja.
A legvalószínűbb elmélet azonban egy sokkal logikusabb magyarázatot sejt a kőkör mögött, noha még ez sem tudja teljesen megmagyarázni, hogyan cipelték ide messzi vidékekről ezeket a több tonnás monolitokat.
A hely korabeli szerepével kapcsolatos elméletek az 1919-ben, de főként az 1950-ben indult ásatások nyomán születtek. Az öt brit egyetem összefogásával készült legfrissebb álláspont szerint olyan emlékmű, mely az addig jórészt háborúskodásban élő törzsek egységét jelképezi.
Alagút a Stonehenge alatt
Nemrégiben szárnyra kapott egy olyan pletyka, miszerint a Stonehenge alatt egy eddig soha nem létező, különleges alagútrendszert alakítanának ki, méghozzá úgy, hogy ne bolygassák meg magát az ősi építményt.
A leghíresebb brit őskőkori műemlék alá tervezett 2,9 kilométer hosszú alagút építése annak a kétmilliárd font költségvetésű útfelújítási programnak a része, amellyel a világörökség részét képező 25 négyzetkilométernyi terület közlekedési problémáit akarják megoldani.
A Stonehenge, Európa egyik legjelentősebb őskőkori építménye mintegy ötezer éves, a világ egyik csodájaként tartják számon.
A tervvel nem most álltak elő, hanem két évvel ezelőtt, vagyis 2014-ben jött létre a terv a brit kormány által. Eleinte azonban a műemlék védelme érdekében próbálták ezt a tervet megakadályozni.
Alapvetően az alagútrendszer ugyanis ténylegesen meg tudná akadályozni, hogy a turisták által tett napi látogatások nyomán tovább romoljon a Stonehenge állapota.
Mások szerint csak egy hosszabb alagút nyújthatna kellő védelmet a Stonehenge-nek. A tervezet bírálói azon félelmüknek is hangot adtak, hogy az alagútból kiszűrődő fénysugarak károsítani fogják a kőtömbökből és földsáncokból álló építmény eredeti küldetését, a téli és a nyári napfordulók megünneplését.