Alakváltó idegenek uralják a világ elit főbb pozícióit?

2017. március 2., csütörtök




Egyesek szerint az idegenek már rég közöttünk vannak, és a társadalom felsőbb rétegeibe is beépültek. Tényleg a háttérből vagyunk irányítva?

A világhatalmi elit legfölső családjai

Rengeteg olyan feltételezés él napjainkban az idegenekről, hogy már régen beházasodtak egyes emberi családokba. Méghozzá a legbefolyásosabb családokba.

A világ leggazdagabb elit családjai ugyanis nem véletlen olyan furcsák, és nem véletlen övezi annyi misztikum az életvitelüket, meg úgy általában a magánéletüket.

Az igazság az, hogy a világ vezető felső 100 családjáról senki nem tud semmit. A Rothschild vagy a Rockefeller családok mind-mind csak kirakatbábuk, és messze nem helyezkednek el ennek a világhatalmi elit piramisának a csúcsán.

A csúcson ugyanis nem klasszikus emberi családok helyezkednek el, hanem hibridek. A világtörténelem folyamán évezredek alatt alakultak ki ezek a családok.

Vérvonalaikat sok ezer évvel ezelőttről hozták magukkal, amikor is őseik idegenekkel háltak. Alakváltó idegenek nemzettek hibrideket az emberek asszonyainak, amikből később különleges tudású, képességű, és fajtájú családok születtek.

Idegen vérvonal

Egyes elképzelések szerint maga Hitler is tudott erről az egészről, és azért szorgalmazta az árja német faj elterjedését.

Tisztában volt vele, hogy a nemes idegen vérvonallal rendelkező családok tökéletes genetikája kell, hogy tovább öröklődjön a bolygón, hogy az emberiség túlélje az elkövetkező több ezer évet.

Mivel azonban az elit családok által irányított árnykormányok tervei nem jártak sikerrel, és a Földön továbbra is többségben voltak az őshonos emberi genetikai kódot hordozó egyedek, akikből mára 7,3 milliárd létezik a Földön, más tervhez folyamodtak.

Ahhoz, hogy az idegen vérvonal tovább terjedjen, és biztosítsák majd a megfelelő létszámot, idegen elrablásokat szerveztek.

Valójában az idegenek által elrabolt embereket különféle genetikai módosítási kísérleteknek vetik alá, melynek során megváltoztatják a génszerkezetüket, hogy ellenállóbbak legyenek. Ez lesz ugyanis a kulcsa annak, hogy túléljenek, ha eljön az idő.

Az emberiség depopulálása

Lassú, ösztönös manipulációs hadjárat folyik a világ ellen. A világ legbefolyásosabb pozícióit már elfoglalták ezek az alakváltó idegenek, és az idegenek és emberek vérvonalát egyesítő hibrid családok, tömörülések.

Az elmúlt évszázadban hatalmas háborúkat robbantottak ki, járványokat terjesztettek, hogy sikerüljön az emberi populációt minimálisra csökkenteni.

Terveik szerint módszeresen, több fronton fogják majd elcsökkenteni, azaz depopulálni az emberi civilizációt, míg végül egy szép napon ők lesznek túlnyomó többségben.

Összeomlasztják a bankrendszert, idővel a világgazdaságot, és hagyják, hogy a nyugati világ ígérete, és a társadalmak belülről rohadjanak szét.

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 206247





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet