Az amerikai erők 45 perces figyelmeztetést adnak az ISIS-nek a bombázások előtt, majd kifogynak a lőszerből. Véletlen egybeesés, vagy összejátszanak velük?
[dropcap]F[/dropcap]élretéve egy perce, hogy ki és miért hozta létre az ellenséget, aki ellen a harc jelenleg folyik Szíriában, nézzük meg, milyen eszközökkel vág vissza az Egyesült Államok hadserege.
Amióta Oroszország valódi bombákat dob az ISIS állásaira Szíriában, az Egyesült Államok és a NATO erői kénytelenek kettős propaganda kampányt fenntartani az ügyben, egyszerre ígérve ellenállást és biztosítva védelmet az Iszlám Állam erőinek.
Így amikor az orosz erők olyan célpontokat támadnak, amik igencsak fájnak az ISIS pénztárcájának, az Egyesült Államok kénytelen hasonlónak tűnő kampányokat indítani.
Csakhogy az Iszlám Állam olajszállító teherautóinak kilövése helyett az amerikai stratégia igen érdekes, újszerű módszereket követ, amelyek során az Iszlám Állam konvojai a támadások előtt 45 perccel figyelmeztetést kapnak a támadóktól a támadás érkezéséről. Az amerikai erők figyelmeztető cédulákat szórnak rájuk a levegőből a következő szöveggel:
„Hagyják el teherautóikat, szaladjanak el. Figyelem! Légitámadás érkezik. Az olajszállító teherautókat meg fogjuk semmisíteni. Távolodjanak el a teherautóktól! Ne kockáztassák életüket!”
A hadsereg azzal magyarázza a figyelmeztetést, hogy a sofőrök között civilek is lehetnek.
Arról persze egy szó sem esik, hogy más kontextusban a szabályok értelmében kérdezés nélkül lelőhetnek bárkit, aki támogatást nyújt egy terroristának, például azzal, hogy lopott olajat fuvaroz számukra. Arról sem esik szó, hogy ezek a potenciális civilek miért kapnak figyelmeztetést, amikor tényleges civilek felé semmilyen hasonló figyelmességet nem mutatnak. Igazán sajnálatos, hogy az amerikai hadsereg egyszer sem dobott le ilyen cédulákat Irakban az elmúlt tíz év során, hogy akár csak néhány civil áldozatot megmentsen a több millió iraki állampolgár közül, akik elestek a támadásokban.
Érdekes azt is megnézni, hogy hány olajszállító teherautót lőtt ki az Egyesült Államok Oroszországhoz viszonyítva. Steve Warren ezredes szerint az USA hadserege a kampány kezdete óta 116 tankert lőtt ki, míg az oroszok több, mint ezret semmisítettek meg öt nap alatt. Amikor pedig ennek okáról kérdezték, az ezredes egyszerűen azt felelte, hogy vadászgépeik kifogytak a lőszerből:
„A cél az volt, hogy minden teherautót megsemmisítsünk ott, de kifogytak a lőszerből, mielőtt ezt kivitelezhették volna. A célunk azonban az volt, hogy minden egyes teherautót kilőjünk.”
Annak ellenére, hogy ma már az Egyesült Államok megpróbál az ISIS ellenfeleként mutatkozni a nyilvánosság előtt, még mindig kénytelenek az orosz bombázásokról készített felvételeket mutatni a fővonalas médiában ennek alátámasztására.
Az Iszlám Állam térképe – reméljük soha nem válik valóra.
Az amerikai külpolitika legújabb propaganda hadjáratát humorként is felfoghatnánk ezekben a feszült időkben, ha a helyzet nem lenne ennyire tragikus és egyben veszélyes is.
Forrás: idokjelei.hu