Stephen Hawking végig meg volt vezetve? A nő manipulálhatta és kihasználta:
Botrányos, sokakat megdöbbentő bizonyítékok kerültek napvilágra, az ügyészség nyomoz.
Az illetékes felügyeleti hatóság kedden eltiltotta munkája gyakorlásától azt az ápolónőt, aki egykoron Stephen Hawkingot gondozta, mivel nem biztosított megfelelő ápolást a neves elméleti fizikusnak
– írja az MTI.
Az ápolónők és szülésznők tanácsa kizárta a 61 éves Patricia Dowdyt soraiból, akit többszörös kötelességmulasztással, köztük pénzügyi kötelességszegéssel, tisztességtelenséggel, nem megfelelő ellátás biztosításával vádoltak.
Emellett azzal, hogy nem működött együtt a tanáccsal, sőt nem volt meg a szükséges képzettsége sem.
Dowdy a Telegraph szerint 1999 és 2004, aztán 2013-2016 között, a BBC szerint viszont 15 éven át dolgozott Hawkingnál. 2016 márciusában ideiglenesen felfüggesztették állásából.
„A testület megállapította, hogy Dowdy nem biztosította az általunk elvárt magas szintű professzionális gondozást, amelyet Stephen Hawking megérdemelt volna.
Ennek eredményképpen a továbbiakban nem gyakorolhatja az ápolónői hivatást”
– közölte Matthew McClelland, a tanács illetékese.
A tudósnál már 22 évesen súlyos amiotrófiás laterálszklerózist diagnosztizáltak, és az orvosokat elképesztette az, hogy több mint 50 éven át normális életet élt, egészen haláláig folytatta tudományos munkásságát
Egy súlyos tüdőgyulladás miatt 1985-től csak egy csövön keresztül tudott lélegezni, és egy elektronikus hangszintetizátor segítségével volt képes kommunikálni.
Hawking 76 éves korában tavaly hunyt el.
Családja emelt vádat panaszt az ápolónő ellen, ami a tanács vizsgálatához vezetett.
A gyakran zárt ajtók mögött tartott meghallgatásokról semmit nem tettek közzé, mondván azokon bizalmas információk hangzottak el.
Forrás: MTI, Index, Origo
OSZD MEG másokkal is!