Árnyékhatalmi erők tartják a markukban a világ nagyhatalmait? Az egész egy dróton rángatott bábszínház!

2018. március 11., vasárnap




Politika, gazdasági, technológiai befolyásuk van felettünk. Intézményeik és embereik mindenhová beépültek. Világállam születik a világ országainak tudta nélkül?

Az árnykormányok több darabban jöttek létre, egymástól jól elkülönülve. Idővel pedig egy cseppfolyós, sötét masszává folytak össze, mely massza el akarja lepni a világot.

Ennek törekvéseit láthattuk az elmúlt évtizedek nagy történelmi eseményei mögött.

Minden, ami eddig történt, irányított volt, vagyis az egész világ egy nagy átverésnek volt az áldozata...

Az első két világháború teljesen szükségtelen volt. Generálták: mesterségesen.

Méghozzá anyagi és hatalmi érdekekből...

Szintúgy Kennedy elnök meggyilkolása sem volt véletlen. Ő volt ugyanis az egyik első amerikai elnök, aki rájött, hogy Amerikát valójában dróton rángatja egy felsőbb hatalom.

Le akart számolni ezzel a hatalommal, és nem volt hajlandó részt venni a bábjátékban, ezért ezek a nála sokkal nagyobb erők egyszerűen eltakarították őt az útból.

Sokan ide sorolják a szeptember 11-i támadássorozatot is, ugyanis rengeteg minden nem tiszta a támadásokkal kapcsolatban, és az, ahogyan az ikertornyok összedőltek.

Belső munkát sejtenek az egész mögött, ami az árnyékhatalmak kifejezett érdkeit szolgálhatta.

Amerika ugyanis sokat nyert a háborúval Irak és Afganisztán ellen. Pontosabban ők nem, de az Amerikából titkos pénzcsapokon keresztül kiszivattyúzott pénzek a sötét alvilágban kötöttek ki, melyet ők felügyeltek.

Az USA kivéreztetése az elmúlt évtizedekben lezajlott, most Európa megsemmisítése lett a cél, aztán jön majd a világ többi része.

A migrációs folyosók megnyitása, a menekültek szállításának és az embercsempészek pénzelése zajlik titokban, mivel Európán belül, sőt, a brüsszeli politikai kasztok között is megvetették a lábukat az árnykormány emberei.

A végső cél a világ nagyhatalmainak meggyengítése olyan mértékben, hogy a háttérhatalom a gazdasági és politikai hatalmát ki tudja terjeszteni ezekre, és így keresztül tudja vinni az Új Világrend létrehozását mindenféle komolyabba ellenállás nélkül.

Előbb még azonban össze kell ugrasztani a legyengült Amerikát a folyamatosan fegyverkező Oroszországgal, hogy a két nagy erő egyszerűen kioltsa egymást.

OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés háttérhatalom világhatalmi elit háttérhatalmi elit


Megtekintések száma: 53420





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet