Óriási áttörés jöhet a gondolatolvasás technikájában! Agyunkból olvashatja fel gondolatainkat egy hamarosan elkészülő új technológián alapuló szerkezet, ráadásul mindezt valós időben. A kutatóknak sikerült visszajátszani egy adott szót, amit a tesztalany agyából – gondolataiból – nyertek ki a kifejlesztett technológiával.
A fejlesztés alatt álló gondolatolvasó gép képes lesz gondolatainkat kiolvasni agyunkból, majd lefordítani azokat, ezután pedig felolvasni egy audio eszköz segítségével. Vagyis szó szerint a gondolatainkban tud majd olvasni.
Ami külön figyelemre méltó, hogy a szerkezet mindezt valós időben fogja tenni, vagyis amit a tesztalanyok kigondolnak, azt a gép azonnal felolvassa majd.
A tervek szerint ha sikerül a végső eszközzel is ilyen sikeres kísérleteket végezni, mint amit legutóbb, az forradalmasíthatja a tudományt.
Nemrégiben ugyanis a tudósok sikeresen játszottak vissza, olvastak ki egy gondolatot szó formában egy páciens agyából.
A jövőben ez reményt adhatna a sztrókot kapott betegeknél, kómában lévő pácienseknél, hogy agyuk és a speciális gép segítségével szavakkal kommunikáljanak szeretteikkel.
A tudósok most azt kutatják, hogyan lehetne egyfajta szekvenciát, vagy előre kidolgozott mintát ráhúzni az emberi agyban kialakuló gondolatok keltette impulzusokra a minél gyorsabb, minél pontosabb kiolvasás érdekében.
Aggódnak, hogy gondolatolvasó fegyverré válhat
A tudományos berkekben azonban nem mindenki volt elragadtatva az ötlettől, ugyanis sokan attól félnek, hogyha a technológia majd kiforr, akkor
könnyen rossz kezekbe kerülhet, ami beláthatatlan következményekkel járhat.
Gondoljunk csak bele egy pillanatra, hogy mi történne, ha terroristák, szélsőséges szervezetek kezébe kerülne, és képesek lennének irányított módon lehallgatni fogva tartott katonák, civilek gondolatait.
Mások attól félnek, hogy Amerikában az NSA – mely korábban már belekeveredett egy jókora lehallgatási botrányba – olyan technológiaként fejlesztené tovább, hogy
antennákkal, vevőkkel felerősítve a világ távoli pontjain élő személyek gondolatait lenne képes lehallgatni.
Ez pedig egyenlő lenne a magánszféra teljes megszűnésével.