Áttörés: kínai tudósok megvalósították a teleportációt!

2017. június 16., péntek




Óriási tudományos áttörést értek el, megdöntötték a teleportáció rekordját.

Kínai tudósok járnak jelenleg az élen a teleportációs kutatásokban. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy újabb rekordot állítottak fel. ugyanis korábbi kísérletek alkalmával már képesek voltak bizonyos mértékben egy-egy részecskét átteleportálni máshová.

A most elvégzett kísérlet azonban ezen is messze túlmutat, és igazi jelentőségét talán csak a következő évtizedekben fogjuk majd felfogni, és megérteni.

Ugyanis előre egyeztetett, laboratóriumi körülmények között képesek voltak olyan messzire teleportálni egy részecske két állapotát, amire eddig még nem volt példa.

A két részecske összefonódása ekkora távolságban sem szakadt meg, ez pedig rengeteg lehetőséget vetíthet elénk a jövőre nézve.

Az egész teleportáció dolog sok tudós szerint a kvantum-összefonódás elvén alapul. Ez egy olyan speciális kapcsolat, melynek hatásmhechanizmusa ma még teljesen érthetetlen, és a tudósok csak tippelgetnek a jelenség mivoltát illetően.

Ez egy kapcsolat, amire látszólag nem hat a távolság. vagyis két részecske függ egymástól, még annak ellenére is, hogy nincs köztük fizikai kapcsolat.

Olyan, mintha a két részecske egy és ugyanazon részecske lenne, csak más-más állapotban. Az elméleti fizikusok szeritnt ez egyfajta teleportációs képesség, melyet még nem értünk teljesen.

Kínai tudósok most egy megdöbbentő eredményekkel záruló kísérlet keretében 1200 kilométeres távolságba teleportált egy részecskét. Pontosabban két összefonódott fotont, egy 482 km-es magasságban keringő műholdon.

Itt jött a bravúr. A két részecskét egymástól függetlenül külön pályákon juttatták el egy Földi központba.

Mindeközben mérték a részecskéket, és figyelemmel kísérték a köztük lévő kapcsolatot.

Az eredményeket kielemezve arra jutottak, hogy a részecskék közötti távolság nem szakadt meg annak ellenére sem, hogy 1200 kilométernyi tér választotta el őket egymástól.

"Ez minden szempontból egy hatalmas eredmény" – kommentálta a kísérletet Thomas Jennewein, a kanadai Waterlooi Egyetem fizikusa a Science magazinban.

Több szempontból is egyenesen szenzációs ez az eredmény. Egyrészt az emberiséget közelebb viheti a teleportáció jövőbeni megvalósításához. Az ember ugyanis régóta álmodozik arról, hogy képes legyen leküzdeni a tér által elé gördített akadályokat.

Az elméleti fizikusok szerint a világegyetemről alkotott modellek és a modern fizika megengedi azt, hogy lehetséges legyen a teleportáció, ami azt jelenti, hogyha a gyakorlatban megtaláljuk és kifejlesztjük az ehhez szükséges technológiát, akkor kivitelezhetővé válhat.

Másfelől a kvantum kommunikáció egy új szintjét érhetjük el. Ennek az űrkutatásban lesz óriási jelentősége, ugyanis el lehet érni vele, hogy például a Marsra leszálló jövőbeli asztronautákkal élő rádiókommunikáció jöhessen létre.

Jelenleg súlyos perceket kellene várnunk, mire egy-egy üzenet, vagy információ eljutna oda, majd visszaérkezne.

A kutatások tovább fognak folyni, és újabb nagyszabású kísérletek várhatóak. Ki tudja, talán még ebben az évszázadban megfejthetjük a teleportáció kulcsát.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány hihetetlen fizika teleportáció kvantumfizika


Megtekintések száma: 213905





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet