1 hét alatt vitte el a koronavírus a családanyát…
A megsemmisült családfő megtörve beszélt arról, hogyan követelte a koronavírus felesége életét. Három gyermeket kell ezentúl egyedül nevelnie Robnak.
Rob Hurley ép ésszel nem tudja felfogni a történteket. A walesi Aberfanban él a háromgyermekes család, vagyis már csak Rob Hurley és a gyerekek, az édesanya, Helen ugyanis egy hét alatt elhunyt a koronavírus miatt. Halála előtt két nappal került kórházba az 54 éves nő, de nem tudtak rajta segíteni.
Az asszony állapota egyik pillanatról a másikra rosszabbodott. Rob a Wales Online-nak úgy emlékezett vissza, hogy neje egy köhögőroham után elájult.
ELVITTEM A HÁLÓSZOBÁBA, MAGÁHOZ TÉRT, ÉS AZT MONDTAM NEKI, HOGY SZÜKSÉGED VAN MENTŐRE. RETTEGETT ATTÓL, HOGY KÓRHÁZBA KERÜL.
Helen szinte azonnal az intenzív osztályra került, mert az orvosok szerint csak ott volt esély arra, hogy életben tartsák.
AZT MONDTUK EGYMÁSNAK, HOGY SZERETLEK. EZEK VOLTAK AZ UTOLSÓ SZAVAINK EGYMÁSNAK
– mondta a férj.
A családnak lehetősége volt arra, hogy elbúcsúzzon szerettüktől.
– Helent áthelyezték egy szabad szobába, így elköszönhettünk tőle.
Erősnek kellett maradnom a gyerekeimért, majd megszakadt a szívük – mondta az apa, aki tisztában van azzal, hogy sokan nem tudnak elbúcsúzni személyesen a családtagjuktól, ezért igazán kiváltságosnak érezte magát, amikor megengedték neki, hogy megfogja a kezét.
HÁLÁS VAGYOK EGY RACHEL NEVŰ ÜGYELETES NŐVÉRNEK, AKI MIUTÁN LEJÁRT A MŰSZAKJA, MÉG ÓRÁKIG VELÜNK MARADT.
OSZD MEG másokkal is!