Az állatok hatodik érzéke létezik: a macskák és kutyák különleges kapcsolatot ápolnak a túlvilággal?

2018. január 31., szerda




Az elmúlt évek állatkísérleteinek megdöbbentő eredménye...

Az állatok hatodik, különleges érzékeléséről már régóta sejti a tudomány, hogy létezik, mi több, egyre több a bizonyíték is rá.

A kutatások igen előrehaladott fázisban vannak, és azt mutatják, hogy valójában a hatodik érzék összefügghet egyes paranormális jelenségekkel, sőt, alapvetően a túlvilággal, vagy a halállal is.

Azt már megfejtették korábban, hogy a halál közelség,t vagy a halál pillanatát megérzik előre az állatok.

Ilyenkor elvonulnak, hogy magányukban haljanak meg...

Ez ma már tudjuk, hogy egyes biokémiai folyamatokkal magyarázható. Az állatok, ahogyan az ember is, bizony érzi a halál szagát, amikor a test elkezd szép lassan leállni, és ez részben összefügghet a hatodik érzékkel is.

De mi van azokkal az esetekkel, amikor valamit jóval előre éreznek meg az állatok?

Megfigyelték, hogy néhány évvel ezelőtt a délkelet-ázsiai szökőárnak vadon élő állatok nem estek áldozatul, ami tovább erősíti azt a régi feltételezést, hogy az állatok a természeti katasztrófák közeledtének megérzésében valamiféle hatodik érzékkel rendelkeznek.

Vadállatok nem pusztultak a természeti csapásban, a mentő alakulatok állati tetemekre nem bukkantak.

Nem hogy elefánt, még egy mezei nyúl sem esett áldozatul a katasztrófában.

A vadon élő állatok nagyon érzékenyek. Hallásuk rendkívül éles, valószínűleg a szökőár közeledtét már messziről hallották. Ugyancsak érzékelhették a légnyomás apró változásait” –nyilatkozta a BBC Online-nak Debbie Martyr, aki Szumátrán tigrisvédelemmel foglalkozik.

Az állatokról köztudott, hogy a fölrengéseket napokkal azelőtt megérzik ezzel a különleges érzékelése, de még a vulkánkitöréseket, vagy más természeti csapásokat is.

Sok szakember azért akarja minden áron megfejteni a hatodik érzék kulcsát, mert ezzel talán előre jelezhetők lesznek a földrengések.

Ilyenek voltak a libák, amelyek a rómaiakat figyelmeztették az ellenséges támadás előtt, egészen addig a gácsérig, amelyik hangos hápogásával 1944. november 27-én az embereket felzavarta és az óvóhelyekre kergette a rettenetes bombázás előtt.

A jelenség tehát mindig is jelen volt, és foglalkoztatta is a szakembereket, de nem tudtak vele mit kezdeni.

A történetek sora végtelennek tűnik. A volt Szovjetunió országaiban egy kutatás közvetett bizonyítékokkal szolgált arra, hogy a földrengést a kutyák, macskák, szamarak, szárnyasok képesek előre megérezni.

Az elmúlt években egyre több kísérlet mutatja, hogy az állatok agyában zajlik le a folyamat, és az orrukban.

A szaglásuk ugyanis tudat alatt olyan jeleket közvetít az agynak, ami alapvetően indítja be a hatodik érzék rejtélyes csatornáit, ingereit.

Így napokkal a földrengés előtt érzik a kőzetlemezek apró előmozgásait, és a halál illatát, mely végső soron szintén visszavezethető arra, hogy a test valamiért már a halál előtt érzi, hogy véget ér a működése, és elkezd leállni.

OSZD MEG másokkal is!

paranormál bizarr macska hatodik érzék kutya


Megtekintések száma: 52037





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet