Egyes írásos emlékek és dokumentumok, a Bibliába nem bekerült evangéliumok bizonyítják, hogy nem egyetlen gyermek volt, és volt egy vele egy idős testvére. Az egyház és a Vatikán legnagyobb szemfényvesztése? Vagy Jézus még őket is átverte?
„Jézus az új és élő út, mely az embertől az Istenhez, a részlegestől a tökéletesig, a földitől a mennyeiig, az időből az örökkévalóságba vezet.” 129:4.7
Kétségtelen, hogy Jézus volt a valaha élt egyik legnagyobb történelmi figura. Ugyanakkor életének számos aspektusát nem ismerjük még ma sem, ezért nagyon is kérdéses, hogy hogyan is zajlott a történelem abban az időben, és valójában mekkora ráhatása volt az emberiségre.
Ma úgy tartjuk, hogy a világ egyik olyan prófétája volt, aki létrehozta a világ legnagyobb vallását.
Azonban Jézus életének van egy hiányzó szakasza, főleg gyerekkora, melyről a Biblia alig tesz említést.
Ez pedig számos találgatásnak enged táptalajt. Sokan mondják például azt, hogy Jézus annak idején még kamaszkorában járhatott Indiában is.
Egyik ilyen felfedezés a Jézus indiai útjáról szóló legenda, melyben sokan ma is összekötő kapcsot látnak a zsidó-keresztény és a keleti vallási tradíció között. Akkor is, ha a hivatalos doktrína hordozói kivétel nélkül elutasítják e tanokat.
Az egyház azonban régóta fejteget egy titkot – legalábbis sokan úőgy gondolják, hogy van egy ősi rejtély, mely nem véletlenül maradt a múlt homályában még napjainkban is. Ez a rejtély pedig nem csak magához Krisztushoz, hanem az ő ikertestvéréhez kapcsolódik.
Ezen elmélet vallói szerint ugyanis Jézus nem egyetlen gyermek volt.
Jézusnak egy egypetéjű ikertestvére is volt, aki ugyanúgy nézett ki, mint ő maga. Ezzel pedig lehetőségük adódott létrehozni a világtörténelem legnagyobb szemfényvesztését.
Sokak szerint nem véletlen az, hogy Jézus egy ritka csillagászati jelenség keletkezésekor született meg ikertestvérével együtt.
A keleti csillag a Szíriusz, ami a legfényesebb éjszakai csillag, és december 24-én egy állásban van az Orion-öv másik három csillagával. Ezeket pedig az ősi időkben úgy hívták: a három királyok. Ez a három, plusz a Szíriusz egy helyre mutatnak: a december 25-i napfelkelte helyére. Ezért követte a „három király” a keleti csillagot, hogy megtalálja a napfelkeltét. A Nap születésének helyét. Szűz Mária a Szűz csillagképe.
Ez azért fontos, mert sokan vannak azon a véleményen, hogy a Szíriusznak nagyon is sok köze lehet krisztushoz. Egyes vadabb összeesküvés elméletek szerint a Szíriusz maga lehetett Krisztus végső származási helye. Jézus apja ugyanis nem ismert, és annak ellenére, hogy szeplőtlen fogantatásról ír a Biblia, valójában egy törvénytelen gyermek volt.
Amikor megszületett Krisztus, az ikertestvéréről nem írt a Biblia. Sem más iratok, ugyanakkor a történelem során számtalan olyan apokrif evangéliumot fedeztek fel, melyek arra utalhatnak, hogy Jézus nem egy ember volt.
Legalábbis az írásos emlékekből gyakran kitűnik egy éles határvonal, mintha Jézus két teljesen más aspektusban lenne feltüntetve. Egy csodatévő, és egy halandó.
Sok vallástörténész szerint ez az éles kontraszt nem másra utal, mint arra, hogy Jézus valójában egy ikertestvérrel rendelkezett, és időnként róla írnak egyes iratok, nem pedig az eredeti Krisztusról.
Jézus rájött idővel, hogy az a tény, hogy van neki egy ilyen testvére, lehetővé teszi, hogy elkövesse a történelem legnagyobb színjátékát.
Arról van szó ugyanis, hogy Jézus meghalt a kereszten értünk. És valóban feltámadt.
Legalábbis külső szemlélőként így tűnt, és az emberek is elhitték ezt. A teljes igazság azonban az apokrif iratokban rejtőzik, amit a niceai zsinaton kiszortíroztak, és később vagy megsemmisítettek, vagy eldugtak a világ elől.
Jézus bár valóban meghalt a kereszten, soha ne támadt fel. Feltámadását ikertestvére játszotta el, valamint titokzatos és sokat emlegetett mennybe menetelét is.
Így nyerhetett Krisztus személye egy örök életet. Ehhez azonban az kellett, hogy senki se jöjjön rá a csalásra. Jézus így mindig távol tartotta magától testvérét, hogy később a történelmi emlékekből csak nehezen legyen kideríthető a csalás.
Valójában ő egy ember volt, aki egy vallást szeretett volna létrehozni az emberek számára, amit követhetnek. Ezért pedig mindent kockára tett. A saját életét áldozta fel, azonban részt vett egy szemfényvesztésben, hogy hamis reményt adjon az emberiségnek feltámadásának történetével.
Az egyház ezt a titkot soha nem akarja felfedni, mert félnek a következményektől.
Érdemes elgondolkodnunk ezen az elméleten, ha ugyanis igaz, akkor nyitott a kérdés: ha feláldozta agát egy nemes célért, vajon valóban csaló? Tényleg szemfényvesztés lenne az, amit üzenni akart nekünk?
Vagy mindvégig volt abban valami, amit tanított, és az életének, és halálának olyan történelmi hatása lehetett ránk, mely azóta is emberek millióinak életét mentette meg és tette jobbá az évszázadok alatt?
OSZD MEG másokkal is!