Az emberi agy képes a regenerálódásra: rejtett képességekkel rendelkezik a tudatunk!

2019. május 4., szombat




Folyamatosan új sejteket termel, és gyakorlatilag egy súlyos sérülésből is képes lenne visszaállni.

Képes megújulni

A kutatások alapján az emberi test kutatói, és az orvosok már régóta sejtették, hogy az emberi agy bizonyos mértékben képes lehet regenerálódni.

Felvetésüket hosszas számítások előzték meg, és a testben végzett olyan kísérletek, melyeknek eredményei is efelé mutattak.

Nemrégiben pedig meglett az áttörő tudományos bizonyíték is erre vonatkozóan, ugyanis sikerült kimutatni egy radioaktív szénizotóp segítségével, hogy az emberi agy nem csak regenerálódik, de egész életünkben új agysejteket termel.

Vagyis gyakorlatilag örök életűek is lehetnénk, legalábbis az agyunk erre képes lenne.

Súlyos sérülésekből való regenerálódás

Az emlősöknél a legtöbb agysejt típus a születéskor, vagy nem sokkal azután jön létre, és soha nem újul meg. Rágcsálókkal és majmokkal végzett tanulmányok azonban azt bizonyították, hogy két agyterület esetében felnőtt korban is folytatódik az új neuronok termelődése.

Az egyik ilyen terület a hippokampusz, ami a tanulásnál és az új emlékek kialakításánál játszik szerepet, a másik pedig a szagokat feldolgozó szaglógumó.

Eleinte nem voltak benne biztosak, hogy ezek az emberre is igazak-e de az elmúlt évek kísérletei bebizonyították, hogy igen.

Sőt, a konkrét évet is sikerült belőni, ugyanis a kutatási anyag alapján kijelenthető, hogy az emberekben 72 éves korig egészen biztosan zajlik az új agysejtek termelődésének folyamata.

Ha idős korukban tanultak egyes tesztalanyok, szintén azt figyelték meg, hogy akármennyire idős agyról is volt szó, képes volt új agysejteket termelni, ami alapjában kérdőjelezi meg az aggyal és az öregedéssel kapcsolatos eddigi ismereteinket.

Örökké fiatal marad az agy

55 agyat vizsgáltak meg 19 és 92 éves kor között, és azt vették észre, hogy a hippokampusz egyik alterülete, a dentate gyrus-ban valóban a teljes felnőttkor során keletkeztek új neuronok.

Sőt, egyes agysejt populációk állandóan fiatalok maradnak, mivel folyamatosan megújulnak.

Sokak szerint ez lehet egyben az örök fiatalság kulcsa is, és valójában itt kellene jobban kutakodniuk a szakértőknek, és genetikusoknak.

Valamiért azonban az öregkor előrehaladtával olyan folyamatok indulnak be, melyek során az agy egyes területein több agysejt pusztul el, mint ahány születik.

Ezt a folyamatot ha le lehetne állítani, vagy visszafordítani, akkor elméletben az agy öregedésének folyamatát teljesen le lehetne állítani, de bizonyos értelemben az agy így is fiatal marad, hiszen tanulás és egyéb ingerek hatására képes új agysejteket termelni.

Egyes elméletek szerint ez olyan szinten működik, hogy akár egy komolyabb agyi sérülés során is képes lenne regenerálódni az agy.

Ezt a folyamatot már többször megfigyelték egyes agysérüléssel rendelkező betegeken, ugyanakkor a folyamat maga soha nem volt még megfelelően dokumentálva.

OSZD MEG másokkal is!

egészség orvostudomány emberi test


Megtekintések száma: 111485





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet