Az emberi faj ősi öröksége: a Lyrai örökség

2017. november 7., kedd




Avagy az emberiség elfoglalt helyéről a kozmikus világban. harc a drákói idegen fajokkal?

A Lyra-rendszer, vagyis a Lant csillagkép az ott található napok és bolygók állapota, élettartama és stabilitása miatt lett kijelölve arra, hogy a magasabb valóságokban és fejlett univerzumokban kifejlesztett genetikai minta alapján az emberi faj megteremtésének helyszíne legyen.

Az emberi faj 40 millió évig élt és fejlődött a Lyra-rendszerben, ahol egy erősen mezőgazdasági jellegű társadalom alakult ki, és az emberek természete is ehhez igazodott.

Bőségben éltek, mindenük megvolt és békében éltek egymással.

Egy nap aztán hatalmas űrhajó tűnt fel az égen...

Ez az űrhajó az Alpha Draconisról származó reptiliánoké, vagyis a drákonidáké volt és leszállt a Lant csillagkép Bila nevű bolygóján. Kezdetben a két faj, vagyis a drákonidák és az emberek, féltek egymástól.

El kell mondjam, hogy az Alpha Draconis rendszerből érkező hüllők voltak az első faj a galaxisunkban, mely csillagközi űrutazásra volt képes.

Mikor a Lyra-rendszerbe érkeztek, akkor már több mint 4 milliárd éve képesek voltak intersztelláris utazásokat tenni.

Mikor a drákonidák látták az élelemben és természeti erőforrásokban gazdag Bila bolygót, rögtön megtetszett nekik és uralmuk alá akarták vonni.

A lyraiak szerették volna előbb megismerni a drákonidákat, mielőtt bármiféle együttműködésbe kezdenek velük, a drákonidák azonban félreértették ezt, visszautasításnak vélték a lyraiak óvatoskodását és azon nyomban támadásba lendültek.

A Lyra-rendszer 14 lakott bolygójából 3-at (a Bila, Teka és Merok nevű bolygókat) elpusztítottak.

A lyraiak gyakorlatilag teljesen védtelenek voltak. 50 millió lyrai ember pusztult el a gyilkos erejű támadásban. Ez volt az a pont, amikor is a drákonidák elkezdtek élelemforrásként tekinteni az emberi fajra!

Meg kell jegyezzük azonban, ahogyan az emberek között, úgy a reptilián faj esetében sem lehet általánosítani. Mindkét csoportban vannak jók és rosszak egyaránt. Ha netán találkozol közülük egyel, bíznod kell a zsigeri ösztöneidben.

Néhány szóban a Nibirurórl is beszélteka kozmikus nyelvek, az ősi civilizációkhoz köthető több ezer éves iratok.

Az andromédabeliek azt mondták nekem a nibiruiakról, hogy nagyon régen a Szíriusz B népe és az orioni csoport konfliktusba keveredett egymással. A konfliktust lezárandó a két nép 1-1 tagja házasságot kötött egymással, mindkettő királyi vérvonalból származott.

A nő orioni származású volt, a matriarchális társadalmat képviselve, a férfi pedig a Szíriusz B-ről érkezett. A keveredésükből így létrejövő új fajt Nibiru-nak nevezték el, amely mindkét vonal jellemzőit magában hordozta. Morane szerint a „Nibiru” szó jelentése „kettő között felosztva” (orioni nyelven).

Ez az új törzs később önálló, virágzó fajjá vált.

Később a Nibirun élőket Anunnakiknak ismerték meg...

Alex Collier „Letters from Andromeda - Defending Sacred ground” című könyvéből idéztünk néhány részletet, hogy az emberek jobban megértsék azt, hogy mi is az emberiség végső helye a teremtésben és a kozmoszban.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek ufó ufók idegen földönkívüliek idegenek összeesküvés anunnakik sumerok sumer


Megtekintések száma: 59011





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet