Az emberi genezis: ősi földönkívüliek genetikai tenyészetei vagyunk? A világ vallásai lehetnek rá a bizonyíték!

2017. július 8., szombat




A Biblia és sumer agyagtáblák árulkodnak az ember titkos múltjáról...

Nem vagyunk egyedül a világegyetemben. minden valaha volt civilizáció által hagyott nyom arról tanúskodik, hogy nem vagyunk egyedül a kozmoszban.

Valamikor régen, célzott genetikai módosítással létrehozták az emberiséget, a majom, és egy földönkívüli - Anunnaki DNS felhasználásával.

Erről sok kultúra megemlékezik más-más formákban. Gondoljunk csak az ősi hindu és bibliai teremtésmítoszokra, melyek egyesek szerint őskori genetikai kísérletek emberi módon való leírása, ábrázolása.

Aztán ott vannak a piramisok, és az egységesnek tűnő istenábrázolások. Valamikor a múltban tehát egyértelműen földönkívüliek látogatták meg az emberiséget, és nagy hatást gyakoroltak a történelmünkre.

Ennek nyoma lehet az is, hogy a legtöbb civilizációs nyom egyetlen, ősi gyökerekkel rendelkező civilizáció nyomaira vezet vissza, mely az egész bolygón elterjedt annak idején.

Ha végig vesszük, milyen régóta létezik a Föld, és milyen régi - több milliárd éves - az univerzum, akkor beláthatjuk, hogy ilyen hosszú idő alatt más helyen is kialakulhatott az élet, mi több, történtek már fejlődések, és bolygóközi utazások is.

Az emberiség pedig egy ilyen bolygóközi utazásnak és életalkotásnak az eredménye. Ugyanis feltehetően az ősi idegenek géntenyészetei vagyunk.

Több ezer évvel ezelőtt, még a történelem kialakulása előtt már idegenek látogathattak bolygónkra. nem tudni miért, talán kutatást végezni, felfedezni érkeztek, vagy az Anunnaki legendák szerint saját bolygójukat, a Nibirut akarták megmenteni a Földön kibányászott arannyal.

Az bizonyos, hogy mikor először jártak a Földön, a majmokat látták és találták legalkalmasabbnak arra, hogy tenyészetet alakítsanak kin belőlük: emberi tenyészetet. Ez lett ugyanis utána az emberi faj elődje, melyből a ma élő ember kialakult.

Később az emberiségnek ember idegen hibrid helytartóik voltak világszerte. Ez volt a királyság kora, amikor az emberek részleges szabadságot nyertek teremtőikkel szemben, és hibrid helytartók igazgatták az egyes régióit a világnak.

Sokak szerint az ősi civilizációk bölcsője, a sumer birodalom egy félig földönkívüliekből álló birodalom volt. Erre a sumer legendák is számtalan módon utalnak, többek között a Gilgames eposszal.

Az is érdekes, hogy nagyon fejlett úthálózatot építettek, derékszögű rendszerekkel, párhuzamos utcákkal, és a kort meghaladó csatornarendszerrel. A mezőgazdaság is szintén nem csak a kort előzte meg, de a környező népek mezőgazdaságát is. Mondhatni innen eredt a mai modern mezőgazdaság előfutárának tekintett ősi mezőgazdaság.

Ninive romjainak feltárásakor 22.000 különféle ősi sumer agyagtáblát találtak, melyek a kereszténységből ismert Jézus történetekhez hasonló történetet meséltek el. Vagyis a kereszténységet megelőzően számoltak be egy égből érkező messiásról.

Sokak szerint az égi megváltók története tehát innen ered, a sumerok pedig az égből érkezett idegenek által lettek megihletve. Vagyis a mai Biblia részben egy földönkívüli próféta, egy ősi idegen helytartó életét mutatja be.

Itt kapcsolódik össze a Biblia, és szinte minden a Földön valaha volt, létezett, vagy tanított vallás, ugyanis mind ugyanarról szólnak: az ember genetikai úton, földönkívüliek által való teremtéséről. 

Már csak az a kérdés, hogy az ember erre mikor eszmél fel, és fogadja el, hogy van egy olyan múlt, melyet nem ismer, és az a múlt megdöbbentő titkokat rejt...

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek vallás jézus biblia anunnakik sumerok sumer ősi idegenek.ősi tudás elvezsett civilizációk


Megtekintések száma: 146592





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet