Lehet, hogy igaza van azoknak a csillagászoknak, kutatóknak, akik a kozmikus rezervátum elmélettel álltak elő. Egyre több a bizonyíték…
Régóta foglalkoztatja az emberiséget az a kérdés, hogy vajon egyedül vagyunk-e a kozmoszban.
Ez szinte biztos, hogy nincs így, ennek ellenére létezik a híres Fermi-paradoxon, melynek lényege az, hogyha valóban nem vagyunk egyedül a világegyetemben, már rég találnunk kellett volna egy hozzánk hasonló értelmes civilizációt.
Ez azonban még mind a mai napig nem történt meg – legalábbis ezt mondják…
Az a kérdés, hogy az ember egyedül van-e az univerzumban, régóta izgatja a fantáziánkat, de a világ legfőbb elméi is ezen rágódnak már évtizedek óta.
Az a tény, hogy a földönkívüliek létére mutató bizonyítékok szinte teljesen hiányoznak, igencsak zavarja a kutatókat.
Ez szerintük arra enged következtetni, hogy az idegenek már régen megtaláltak minket, de szándékosan elrejtik jelenlétüket, és inkább megfigyelőként szemlélik az életünket.
Kónynén lehet, hogy egy kozmikus rezervátum részei vagyunk – vélik egyes szakértők, akik szerint a földönkívüliek talán egy álvalóságot, egy mesterséges világegyetemet rendeztek be körénk, építettek ki, így nem érzékelhetjük a teljes valóságot.
Olyanok vagyunk, mint egy védett faj: felügyelnek minket, egy intergalaktikus birodalom részeiként.
Talán az emberi faja maga 7,5 milliárdos lélekszámával veszélyeztetettnek számít, vagy nem vagyunk még elég fejlettek ahhoz, hogy sikerrel felvegyük a küzdelmet egy esetleges inváziós szándékú fajjal szemben.
Ezért semmit és senkit nem engednek a zónán belülre, ahol a Naprendszerünk is található…
Ez egyes paleoasztronautika kutató szerint azt is megmagyarázná, hogy miért rendelkezik számos ősi, múltbéli civilizáció olyan kozmikus emlékekkel, melyek űrhajósokat, égi vándorokat, látogatókat írnak körbe.
Ezek az emberek olyanok voltak, mint a Földön élők, de sokkal magasabbak voltak, fejlettebbek, és képesek voltak az „égen járni”.
Nem egy ősi, több ezer éves faragás különleges „páncélban” ábrázolja ezeket a látogatókat, amik feltételezhetően űrruhák lehettek.
Némelyiken még a szkafander is jól kivehető…
Az emberiség egy kozmikus, evolúción átívelő mentor program része lehet.
Az idegenek a múltban számtalan alkalommal segítettek minket, és megtanították a fajunknak azt, hogyan emelkedjen ki az állatok világából.
Ha ez valóban így volt, akkor az tényleg megmagyarázná, mi több, feloldaná a Fermi-paradoxont.
Ennek nyomait azonban nem találnánk meg, hacsak azt az idegenek nem pontosan így akarják…
OSZD MEG másokkal is!