Az ENSZ titkos paktuma: már 2000-ben eltervezték, hogy 2025-ig kicserélik Európa lakosságát!

2020. október 28., szerda




2025-re szinte teljesen kicserélnék Európa lakosságát – áll egy 2000-es ENSZ jelentésben. 

Az öregedő Európa lakosságához 159 millió migránst hoznának.

Az ENSZ 2050-es évre vonatkozó előrejelzései még rosszabbak, különösen Németország és Olaszország esetében – Michel de Jaeghere francia újságíró twitter bejegyzésében ír erről és tette közé cikkét erre vonatkozóan, mely elgondoltatásra adhat okot.

Az úgynevezett „szakértők” szerint ezzel megoldást találnának a vénülő Európa sorsára. S így helyettesítenék az európai őslakosokat.

A dokumentum címe is árulkodó már: „Helyettesítés: megoldás az idősödő európai népességcsökkenésre”. 

Ezek a befogadott migránsok pedig a jövő munkaerői lennének, hiszen szerintük csak ez az egy megoldás van, hogy fizetni tudják a nyugdíjakat a jövőben.

A jelentés szerint „a nyugdíjasok és 4-5 munkavállaló jelenlegi egyensúlyának fenntartására 2025-ig 159 millió migráns munkavállalót kell behozni Európába.”

Sokak szerint ez az egész igen komoly összefüggésben van magával a Kalergi-tervvel is.

Richard Coudenhove-Kalergi gróf kicsavart világképét akarják valóra váltani....

Napjainkban Európa összeolvadása zajlik a harmadik világgal.

Kalergi egyik meggyőződése volt, hogy Európána jövőben népességcserét, vagyis minimum egy kulturális és ideológiai vérfrissítést kell végrehajtani a fennmaradása érdekében.

Ha pedig ennek következtében asszimilálódik vagy megsemmisól, az sem lényeges...

Az elit az Európai Unió megalapítójának tartja azt, aki a fenti durva mondatot kitalálta és vallotta, mint egyfajta eszmét. Így már sokak szerint kezd összeállni a kép.

Az ő Európája. A szabadkőművesség Európája.

OSZD MEG másokkal is!

európa politika menekültek bevándorlás ensz


Megtekintések száma: 86609





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet