Az ESA Mars szondája mégsem zuhant le? Újra megindultak az összeesküvés elméletek a szondával kapcsolatban

2016. november 25., péntek




A legfrissebb vizsgálatok szerint a néhány évvel ezelőtt elindított, majd a Marson lezuhant Beagle 2 szonda valójában nem is zuhant le. Mi van, ha a nemrég ugyancsak megsemmisült Schiaparelli hibáját is más okozta, mint azt hivatalosan bebeszélik nekünk?

Az Európai Űrügynökségnek csak nem akarnak sikerülni a dolgok, de talán nem véletlen. Újra megindultak az összeesküvés elméletek a leszállóegységek megsemmisülése kapcsán, ugyanis úgy sejtik, hogy az ESA korábban, 2003-ban indított Beagle 2 szondája nem csapódott be a Marsba, hanem a navigációs rendszer hibája okozta a szonda kudarcát.

Nemrég az ESA friss Mars szondája, a Schiaparelli is megsemmisült, és ripityára tört, mert nem kapcsoltak be kellő ideig a fékező rakétái.

Ezzel kapcsolatban is rengeteg találgatás látott napvilágot, és a rossz nyelvek azt beszélik, hogy a NASA szabotálta titokban az ESA küldetését, és a korábbi küldetéseket is, mert monopolhelyzetben szeretne maradni

Ugyanis jelenleg a NASA az egyetlen komoly szerv, aminek szeme és füle van a Marson. Ők határozzák meg, mit láthatunk, és mit nem, és egy második erő belépése a Marsra mindent megváltoztatna.

Mark Sims, a Leicester Egyetem professzora, aki annak idején az eredeti Beagle 2 küldetésben is részt vett, az intézmény hivatalos oldalán tette közzé új tanulmányuk eredményeit, amely szerint a brit vonatkozású landolóegység nagyon is közel járhatott a sikerhez.

Munkájuk során a NASA MRO szondájának felvételeit használták fel, ezeket pedig összehasonlították azon szimulált képekkel, amelyeket animációs szoftver segítségével, számos eltérő apró forma és a lehetséges megvilágítási pontok figyelembe vételével állítottak össze.

Szerintük az MRO képein látható pöttyök arra utalnak, hogy a Beagle 2 nem csapódott be, hanem sikeresen landolt, ezt követően azonban az egyik napelemét nem nyitotta ki, ami komoly mértékben befolyásolta a kommunikáció felvételét.

A navigáció rendszer hibája lehetett mindennek az eredője. A szakemberek azonban azt mondják, hogy bár elviekben lehetséges, hogy előálljon a hiba, de nem valószínű.

Az összeesküvés elmélethívők szerint a NASA szabotálta egy hibás paranccsal, vagy valamilyen kártékony kóddal, hogy a küldetés meghiúsuljon.

Ezek persze lehetnének csak gonosz pletykák, de az az igazság, hogy a NASA-nak minden oak megvan rá, hogy ezt megtegye. Adott az indíték, egy a Marson megtalált idegen élet, és egy korábbi civilizáció nyomai.

Ha az ESA talál rá ezekre a nyomokra, talán nem fogja titokban tartani az Európai mentalitás miatt, így minden borul, és kiderül az Amerikai Űrügynökségről, hogy évtizedeken át hazudott nekünk többek között a Cydonai régióról, és a marsi arcról is.

Éppen ezért semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, ha arról van szó, hogy az információkat eltusolják a közvélemény elől.

Tisztában vannak azzal, hogy előbb-utóbb elérnek mások is a Marsra. A Tesla vezetője, Elon Musk hat éven belül emberes űrutazást ígért, de Kína is elkezdett a Vörös bolygó felé kacsintgatni

Éppen ezért kezdtek el az utóbbi időben lassan adagolni a NASA-nál. Az elmúlt két évben folyékony vizet találtak a Marson, és egyre több, jelenlegi életre utaló tanulmány született. Mintha elkezdték volna becsöpögtetni a köztudatba a dolgokat, hogy felkészüljünk a nagy bejelentésre, hogy idegen civilizáció is élt valaha rajta, és még most is van élet a bolygón.

Ezt mindenképp meg fogják tenni, és mostani felfedezésnek fogják beállítani, pedig valójában 40 éve tudnak róla.

ufó ufók idegen nasa idegenek összeesküvés eltitkolt tények


Megtekintések száma: 19182





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet