Az idegen megastruktúrának tartott KIC 8462852 titokzatos jeleket kezdett el sugározni

2019. július 28., vasárnap




Egyre mélyül a KIC 8462852 csillag rejtélye, melyről annak titokzatos fényváltozásai miatt úgy gondolják, egy óriási idegen civilizáció által épített szerkezet lehet. A csillag ugyanis különös, természetes módon nem magyarázható jeleket kezdett el sugározni. Tényleg földönkívüliek lakhatnak a csillag közelében, akik próbálják felvenni velünk a kapcsolatot? Mások szerint nanobotok milliárdjai kezdték el reprodukálni magukat a csillag körül.

Még mindig nagy a rejtély a KIC 8462852 nevű csillag körül. A tudósok és a csillagászok előtt még mindig nem megmagyarázható, mi okozza a csillag rejtélyes fényerősség változásait.

Ráadásul most egy szokatlan, nem természetesnek tűnő jelet kezdett sugározni.

Tekintsük át, mit is tudunk arról a csillagról,  mely közel másfél éve tartja lázban az ufó hívőket és a szkeptikus csillagászokat egyaránt.

KIC-8462852

Titokzatos fényerő változás

2015-ben egy olyan csillagászati esemény történt, melyről korábban mi is beszámoltunk, számos más nemzetközi hírportállal együtt. A BBC is megszellőztette, hogy talán idegenek nyomaira bukkantak a KIC 8462852 nevű csillagnál.

csillagot 2009-ben fedezték fel, de 2014-ben újra a tudományos világ figyelmének középpontjába került.

A KIC 8462852 körül ugyanis valami nagyon nagy dolog kering, ami időnként a csillag fényének 22%-át is eltakarja. Hogy mi lehet az, arra több elmélet is született.

Az egyik elmélet szerint üstökösök keringhetnek ott, melyeket egy másik csillag repített a KIC 8462852 mellé, amikor elsuhant a közelében. Ez a feltételezés azonban nem adott választ minden felmerülő kérdésre a dologgal kapcsolatban. Sőt.

idegen-objektum-az-urben

Eddig egyetlen komolyabban szóba jöhető elmélet sem állta meg a  helyét azzal kapcsolatban, hogy mi okozza a jelenséget. idén merült fel az, hogy talán egy a csillag előtt elhaladó, óriási üstökösraj lehet felelős a fényerősség csökkenésért, ezt a teóriát azonban később elvetették.

Azonban az üstökösrajnak el kellett volna 2011-ben is haladnia a csillag előtt, valamint 2013-ban is be kellett volna ennek következnie. A kutatók az elmúlt 100 év adatait is összevetették a csillaggal kapcsolatban, és meglepő eredményre jutottak:

1890 és 1989 között közel 20 százalékkal csökkent a csillag fényereje. Lassan, és fokozatosan. Ez a számítások szerint azt kellene hogy jelentse, hogy közel 648.000 üstökös húzzon el az égitest előtt, ami minden kétséget kizáróan lehetetlen.

fenylo-objektum-univerzum

Természetesen egy esetleges exobolygó vagy más bolygó keringését is kizárták, mint lehetőséget. De akkor mi lehet? Egy tényleges idegen civilizáció közvetlen tevékenységének észlelése?

Jeleket kezdett sugározni

A rejtélyes csillag körüli titokzatosság még erősebb lett a napokban, ugyanis

bejelentették, a csillag felől nagyon specifikus, valószínűleg nem természetes jel sugárzik.

Persze ezek a jelek nem olyan klasszikus értelemben vett rádiójelek, mint amilyeneket a  filmekben látni. Az égitestek rezgése, fényerősségük változása...stb. mind-mind érzékelhetőek egyfajta jelként. A csillag felől sugárzó jelek azonban természetellenes dolgokat mutatnak.

kic-8462852-csillag

Az adatokban visszamenőleg 1890-ig, rájöttek, hogy 100 év alatt a csillag fényereje közel 15%-kal csökkent. Ezt követően a Kepler-megfigyelések óta, melyek közel 1000 napja tartanak,

azt vették észre, hogy a jel szerint a csillag évente 0.34% fényerőt veszít. vagyis olyan, mintha valami elszívná az energiáját, és egyre jobban kitakarná. Még sokkolóbb adat, hogy a csillag fényereje 2,5%-kal fog csökkenni az elkövetkező 200 napban!

A tudósok egyszerűen értetlenül állnak a jelenség előtt. Akik nem hisznek az idegenekben, egy eddig soha nem látott csillagászati jelenséget sejtenek a dolgok mögött, azonban erre sincs semmiféle bizonyítékuk egyelőre

Folyamatos megfigyelés, vizsgálatok

A KIC 8462852 egyértelműen akkora rejtély, hogy az a csillagászok és űrkutatók szakmáját egyaránt nagy mértékben foglalkoztatni kezdte.

Sokak szerint pontot kell tenni az ügy végére, ráadásul minél hamarabb, mert a körülmények túl rejtélyesek, és azzal, hogy "nem tudjuk mi van ott", nem számolhat el a tudomány.

csillag-fenyerejenek-rejtelyes-csokkenese

A csillagot ezért azóta folyamatosan figyelni kezdték, minden létező csatornán át, minden rendelkezésre álló eszközzel.

Mesterséges struktúra

Óriási mesterséges struktúra, vagy struktúrák lehetnek a csillag körül. A fényerősség periodikus csökkenését feltételezhetően ez okozza.

Korábban egy elmélet szeriont arra gyanakodtak az elméleti kutatók, hogy

egy gigantikus, több ezer kilométer méretű Dyson gomb lehet a felelős a jelenségért.

Ez egy kolosszális mega-konstrukciót mely a jövő civilizáció számára jelenthet megoldást az egyre növekvő energiaszükségletekre. Ilyen építmények segítségével fogjuk majd tudni meghódítani a galaxist is, ha egyszer lehetőségünk lesz megugrani a technológiai evolúció következő lépcsőfokait.

dyson-gomb-2

Lényegében örök energiával látja el a szerkezetet, és a belőle energiát és áramot nyerő élőlényeket, az ott lakó civilizációt.

Ez több millió éve fejlődő és létező technológiailag igen fejlett civilizációt feltételez.

Dyson szerint azokat a civilizációkat kell Dyson-gömbök alapján keresni, amelyek nem akarnak önszántukból másokkal kommunikálni. Az infravörös tartományban kisugárzott hulladékhő ugyanis ebben az esetben is árulkodhat a létezésükről.

A kutatók vizsgálatai alapján ha nem egy Dyson gömb, akkor több apróbb, de nagyon nagy számú mesterséges objektum lehet a csillag előtt, melyek nagyon szabályos időközönként jelennek meg, és eltakarnak annyi fotont, mely ekkora távolságból is észrevehető fényerősséget produkálhat.

Vannak olyan hangok is, melyek szerint nanobotok kezdtek el mesterségesen reprodukálódni, és ezek takarják ki tömegükkel a csillagot.

Ezek a nanotechnológián alapuló eszközök az univerzum meghódításában és felfedezésében lehetnek nagy szerepűek egy esetleges fejlett civilizáció életében.

Lehetséges kapcsolatfelvétel

Ha valóban idegenek élnek a KIC 8462852 közvetlen közelében, akkor talán nem kizárt, hogy próbálnak kommunikálni velünk. Talán az egyetlen lehetséges módja a csillag fényének csökkentése volt.

Az általuk az űrbe kisugárzott rádiójelek több ezer fényév múlva érkezhetnének csak ide, így ez a kommunikációs eszközt eleve zsákutca.

A csillag fényerejének csökkentése azonban ugyanilyen halva született ötlet. Hisz azt a fényesség csökkenés, amit mi látunk, a valóságban már több ezer évvel ezelőtt bekövetkezett, a változást viszont a nagy távolságok miatt még csak most érzékeljük.

csillag-fenyero-csokkenes

Éppen ezért vannak, akik inkább úgy gondolják, hogy

a csillag körül lakói idegenek nem akarják, hogy megtaláljuk őket, és a csillag fényereje azért csökken folyamatosan, mert próbálják annak minden energiáját elszívni saját kolóniáik fenntartásághoz.

Mi sem leszünk képesek kapcsolatba lépni velük, így az maradt az egyetlen lehetőség, hogy a távolból figyeljük, és fürkésszük az árulkodó, mesterséges civilizációra utaló jeleket.

Ha ugyanis egy perdöntő megfigyelés igazolná, hogy a csillag körül valóban épült egy több ezer kilométeres szerkezet, az az emberiség valaha tett legnagyobb felfedezése lehet.

rejtély rejtélyek ufó ufók idegen idegenek


Megtekintések száma: 84557





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet