Az időjárás előre "kiszámolható": ilyen időre számíthatunk 2019-ben a híres időjós szerint

2019. március 7., csütörtök




Ezt jósolja 2019 nyarára, lesz egy kis meglepetés!

Nemrégiben Dávid Mihály készítette el a 2019-re vetített időjárás előrejelzését.

Ő akkor azt mondta, hogy szerinte már június elején is nagyon meleg lesz, a nyár pedig igen forrónak ígérkezik, sorra megdőlnek várhatóan majd az előző évi hőségrekordok. - írja a Nőkországa.

“Hullámzó lesz az év, minden hónapban lesz egy nagyon meleg és egy nagyon hideg időszak, de július eleje is strandidőt tartogat.

Kevés lesz az eső, számításaim szerint négy év múlva várható csapadékos nyár, addig viszont a mezőgazdaságból élők bosszankodhatnak.”

Most Németh Lajos is megosztotta a véleményét a várható időről.

Lassan elkezd feltörni a tavasz.



Már most érezhető a meleg, és lesznek ugyan még hűvösebb időszakok, a meleg és a napsütés utat vág magának az eddigi szürke borúba.

A nyárról pedig hasonló a véleménye, mint kollégájának.

Pokoli meleg várható, hiszen a tavalyi és az azelőtti év is megmutatta, hogy sorra dőltek meg a melegrekordok.

Könnyen ki lehet következtetni, hogy az idei nyár szintén rekordokat fog tartogatni, valamint minden eddiginél nagyobb és veszélyesebb hőhullámokat, melyek jelentősen leterhelik a szervezetet.

Éppen ezért mindenki vigyázzon magára, annál is inkább, mert az előrejelzések szerint a nyár egészen október végéig(!) fog kitartani.

Ez egy igen ijesztő és sajnos megfigyelt tendencia: a nyár egyre inkább belecsúszik az őszbe!

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: Nőkországa

érdekes időjárás előrejelzés


Megtekintések száma: 5971





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet