Az immunrendszer stimulálásával győzték le a rákot! Az orvosok igazi áttörést emlegetnek!

2023. szeptember 17., vasárnap




Kísérleti fázisban járó gyógymódot az Egyesült Államokban már tesztelték előrehaladott leukémiás betegeken, ott a páciensek 94 százalékánál visszafordította a betegséget és megszüntette a daganatot.

Angliában két beteg már megkapta azt a vakcinát, amely az immunrendszer stimulálásával próbálja felvenni a harcot a stabil állapotú, nem terjedő rákos megbetegedéssel.

Az eljárás annyira hatékony, hogy az előrehaladott leukémiában szenvedők 94%-ánál nem csak megállította, hanem ténylegesen visszafordította a betegséget, majd megszüntette a daganatot.

Lépten-nyomon belebotlani a rák ellenszeréről szóló hírekbe ez tény, azonban a kutatók és orvosok most ténylegesen nagyon bizakodnak, hiszen meghamisíthatatlan valódi embereken végzett kísérletekkel igazolták, hogy a kifejlesztett gyógymód szinte minden beteget képes meggyógyítani.

A vakcina még csak kísérleti szakaszban van, de hosszú út kellett ahhoz, hogy idáig eljusson. Évekkel ezelőtt már szóltak hírek az akkor még csak kezdeti fázisban lévő vakcináról, majd az állatkísérletek sikere után most tesztelhették először a szert embereken is.

A kísérleti eljárás két részből áll: az egyik vakcina az immunrendszert arra készteti, hogy a daganat folyamatos növekedéséért felelős sejtrészt, a humán telomeráz reverz transzkriptáz (hTERT) nevű enzimet támadja.

Azok a rákos sejtek, amelyben ez az enzimrendszer működik mindenféle megszorítás nélkül osztódhatnak, gyakorlatilag halhatatlanok. A kísérletben résztvevő páciensek egy alacsony dózisú kemoterápiás szert is kapnak, amely arra serkenti az immunrendszert, hogy a rákos sejtek ellen forduljon.

A reménytelen betegek 94 százaléka meggyógyult

A kutatók hangsúlyozták, hogy a kísérlet keretében olyan betegek kapták meg a kezelést, akiknél korábban semmilyen más módszert nem használt, vagyis a helyzetük teljesen reménytelen volt.

A vakcina azonban még így is szinte mindegyiküket meggyógyította.

Most újabb tesztekre készülnek az orvosok, és további 28 emberen szeretnék elvégezni a kísérletet.

rak-vakcina

A második kísérletsorozatra jelentkező egyik ilyen reménytelen, halálra készülő páciens a 35 éves Kelly Porter, akinél 2015 nyarán méhnyakrákot állapítottak meg. Mire a szükséges vizsgálatok és konzultációk lezajlottak, valamint sikerült a daganatot stabilizálni, már megtörtént a tragédia: áttétek keletkeztek a testében, így már jóformán menthetetlen volt.

[caption id="attachment_7113" align="aligncenter" width="740"]Kelly Porter Kelly Porter[/caption]

A májába és tüdejébe is beette magát a kór. A kemoterápia nem járt sikerrel, műteni pedig nem lehetett, így minden opció kimerült. Ekkor jelentkezett a kísérletsorozatra, hiszen ez az egyetlen esélye az életben maradásra.

James Spicer, a kutatás vezetője azt várja a vizsgálattól, hogy a kemoterápiás szer és a vakcina együtt jobb hatást vált ki, mint az eddigi szerek.

Az orvosok azt gyanítják, hogy az immunrendszer több esetben a rákellenes vakcinákat is meggátolta a működésben.

Ha ez bebizonyosodik, akkor az döbbenetes felfedezés, ugyanis ez lényegében azt jelentené, hogy a legtöbb esetben a saját immunrendszerünk gátolta meg azt, hogy a rákgyógyszerek kifejtsék hatásukat.

Most a két szer együttes alkalmazásával ez kikerülhető lehet. Spicer szerint a módszer, ha a második kísérletsorozat páciensein is hatékonynak bizonyul, több rákfajta gyógyítására is alkalmas lehet.

A brit újságok ugyan nem jelölik meg pontosan, hogy melyik amerikai vizsgálatok végződtek 94 százalékos javulással, ám valószínűleg a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ idén bejelentett eredményeiről van szó. Ez az egyelőre szakfolyóiratban nem publikált, ám az American Association for the Advancement of Science konferencián bemutatott vizsgálat késői stádiumú leukémiás betegeket több mint 90 százalékánál ért el gyógyulást.

A kutatók felerősített, a rákos sejtek támadására beprogramozott T-sejtekkel vették fel a küzdelmet a rák ellen.

A módszer ugyan rendkívül hatékony volt, ám a gyógymód mellékhatásai miatt több beteg került intenzív osztályra egész testre kiterjedő izomfájdalommal. Két beteg pedig meg is halt a vizsgálat ideje alatt, de nem a kezeléstől, hanem azért, mert a kezelés esetükben nem érte el a kívánt eredményt.

A gyógymód kockázatai és a mellékhatások miatt a kutatók tovább dolgoznak a T-sejtes módszer biztonságosabbá tételén.

A brit The Mirror már arról szavaztatja a hír alatt az olvasóit, hogy legyőzte-e az emberiség a rákot (az olvasók 71 százaléka szerint igen).

A mostani első fázisú vizsgálatban csupán harminc önkéntes vesz részt, és az orvosok arra igyekeznek fényt deríteni, hogy a gyógyszert milyen dózisban kell adagolni, milyen mellékhatásokra lehet számítani, mit okoz a testben a szer és valóban hatásos-e a rákkal szemben.

Az ilyen vizsgálatokra jellemzően azokat a betegeket toborozzák, akiknek előrehaladott betegségük van és már minden bevett gyógymód csődöt mondott náluk.

Hogy a gyógymód bevetté váljon, még több vizsgálati körre van szükség. Ezek jellemzően több résztvevővel zajlanak, és egyebek közt azt is felmérik, hogy mennyivel jobb gyógyulási arányt lehet elérni az új szerrel.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány hihetetlen orvostudomány rák gyógyszeripar


Megtekintések száma: 151879





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet