Tényleg beköszönthet a nyugat alkonya. Demográfiai időzített bomba, Európai szeptember 11, és megtervezett belső fegyveres puccsok várhatók Európában?
Egyre több biztonságpolitikai szakértő állítja, hogy komoly társadalmi széthullásra kell számítani azokban az országokban, ahol rengeteg menekült vegyült össze az eredeti “őslakos” társadalommal.
Idővel pedig ha a helyzet nem lesz kontroll alatt tartva, akkor Németország, Franciaország, Svédország a megsemmisülés szélére fognak sodródni.
A nyugati világ alapvetően hanyatlik, nem születik elég gyermek, miközben az ide beáramló harmadik világbeli menekültek elkezdték túlszülni Európát, Európában.
És akkor a több száz millió Afrikában várakozó “fekete seregről” még nem is beszéltünk…
ha ez az embertömeg elindul Európa felé, nincs az a szociális háló, mely elbírná őket. És higgyétek el, nagy részük nem dolgozni jön, vagy hogy a GDP-t növelje…
Követelőzni érkeznek, egy jobb élet reményében, luxusautót és villát akarnak, miközben nem hajlandóak beilleszkedni.
Az iszlám világ sokak szerint már elkezdte rátenni a kezét Európára.
Fel akarják számolni belülről ezt a keresztény világot, és még a volt német titkosszolgálati vezető, Hans Maasen szerint is egyre több európai terrortámadásra kell majd számítani a jövőben.
Érik az a bizonyos európai szeptember 11…
Egy belső puccs keretében pedig az Európa társadalmi “szövetei” között növekvő párhuzamos közösségek belülről szervezik meg magukat.
20-30 éven belül generációváltás lesz, és egyes régiókban egyértelműen ők lesznek többen.
Onnan már csak egy lépés lesz az, hogy felfegyverezzék magukat, és polgárháborút indítsanak, keresztényüldözéseket hajtsanak végre…
OSZD MEG másokkal is!