​Az NNK szerint mindenkit boncolni kell, aki az oltást követő egy hónapon belül halt meg

2021. április 16., péntek




A kikerült levél szerint a kormányhivatalok figyelmét még a múlt héten hívta fel a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) arra a 2019. január 10-én kiadott tájékoztatóra, amelyben többek között előírják, hogy minden olyan elhalálozást be kell jelenteni, amely az oltást követő 1 hónapon belül történt; és az oltást követő 1 hónapon belüli elhalálozás esetén a halottvizsgálatot végző orvosnak kezdeményeznie szükséges a kórboncolást, valamint az Oltást Követő Nem Kívánatos Esemény (OKNE) bejelentését.

A lapnak nyilatkozó, halottszállítással foglalkozó forrás szerint ez újabb pluszterhet róhat az amúgy is a határaikat feszegető egészségügyi intézményekre és dolgozóikra. 

Orbán Viktor ugyanis a múlt heti rádióinterjújában jelentette be, hogy a regisztrált 65 év felettiek 90 százaléka már megkapta az első koronavírus elleni védőoltást. 

Az NNK tájékoztatása alapján tehát ez azt is jelenti, hogy

mindenkin, aki elmúlt 65 éves, és az oltás követő egy hónapon belül meghalt, kötelező elvégezni a boncolást.

A lap forrása a budapesti kórházak helyzetét ismeri, szerinte a mostani túlterheltség miatt már nem is mindenhol végeznek boncolást, csupán néhány kórház maradt, ahol azt megteszik, de számtalanszor találkozik olyan esettel, hogy az orvosok úgynevezett boncolásmellőzési engedélyeket adnak ki, mert annyira le vannak terhelve.

Nyilván tudományos szempontból jelentősége van annak, hogy mindenkit, aki az oltás után hunyt el, boncolni szeretnének, de ez a gyakorlatban garantáltan nem így lesz

– tette hozzá.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 26464





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet