Az olasz bevándorlók több mint fele elmebeteg a látleletek alapján!

2017. december 14., csütörtök




A szakértők szerint a legtöbben elmezavarral küzdenek. És EZEK azok, akik Európába özönlenek...

Döbbenetes adatokat közöltek nemrég az Olaszországba érkező bevándorlókról. Olyan adatot, amit az EU vezetése legszívesebben elhallgatna, ha tudna, a merkeli médiagépezet pedig kirúgna mindenkit, aki ilyet állít, pedig igaz.

Az Olaszországban élő, a harmadik világból érkezett menedékkérők többsége elmezavarral küzd, amelynek következtében hajlamosak agresszív magatartásra és „pszichotikus epizódokra”.

Az észak-olaszországi Padua városában élő migránsok mentális egészségét felmérő tanulmányból kiderül, hogy a vizsgálatba bevontak 54 %-a „poszt-traumatikus stressz rendellenesség nyilvánvaló tüneteiben” szenvednek.

Ezek nincs mit szépíteni. Gyakorlatilag elmebetegek lepik el Európát, és mi hagyjuk.

Sőt, az egész EU vezetése nemhogy semmit sem szól az egészhez, de nagyon úgy tűnik, hogy még asszisztál is hozzá.

A tanulmányt végző kutatás vezetői elmondták, céljuk az volt, hogy kiderítsék, miként lehetne segítséget nyújtani az elsősorban Nigériából, Gambiából, az Elefántcsontpartról és Guineából jött menedékkérőknek.

Elgondolkodtató, hogy ezek a társadalomba nem integrálható elemek. Mindegyik bevándorló egy két lábon járó időzített bomba.

Sajnos van, hogy szó szerint, azaz öngyilkos merényletekre eleve hajlamosabbak amiatt, mert labilisek mentálisan, valamint az elmezavarral küzdő emberek gyakran agresszívek, és hamar elkövethetnek egyéb élet ellenes cselekményeket, mint például gyilkosságot.

Olcsó munkaerők - hirdetik a gazdag nyugati országok, akik még a nyilvánvaló, és egyre inkább közelgő demográfiai katasztrófa ellenére is csak gyarmattartóként tudnak gondolkodni, és valójában azért hívják ide a bevándorlókat, hogy kiszipolyozzák őket.

Csak egy nap, ha nem vigyázunk, ez a csőcselék nagyon csalódott lesz, mert nem azt kapta, amit ígértek neki a hosszú út végén...

Akkor pedig fegyverbe vonulnak, és Európát belülről égetik föl...

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség európa politika menekültek bevándorlás


Megtekintések száma: 130757





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet