Az önismeret útjának megdöbbentő igazsága

2017. március 20., hétfő




Ha ezeket követed, könnyebben fogsz boldogulni az életben.

Az önismeret felszíni rétegeiben van az adottságainkkal, képességeinkkel, céljainkkal kapcsolatos tudás, míg mélyebb szinten azoknak a vágyaknak és motívumoknak az ismerete, amelyek a viselkedésünket irányítják. Ha folyamatosan csak azzal foglalkozunk, hogy mások milyennek látnak minket, és megpróbálunk rendre ennek megfelelni, akkor éppen a lényeget, önmagunkat veszítjük el.

József Attilá-san elmondhatjuk, hogy jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, merthogy bennünk lakik, az bizonyos. Hol kezdjük? Hova érkezünk? Mit nyerünk, ha ennek birtokában leszünk, és mit veszítünk, ha nem?

Ha megfelelő önismereted van, képes leszel az önmegvalósításra is. El tudod fogadni magad, és a másságot is, úgy, hogy az közben ne zavarjon téged. 

Nem akarsz az elvárásoknak megfelelni. Spontán leszel, mesterkéletlen. Autonóm. Nem akarod a többieket a saját hasonlatosságodra átgyúrni, el tudod fogadni a sokféleséget, a véleménykülönbségeket, és azt is, hogy mások teljesen másként gondolják ugyanazt.

Nem mész bele értelmetlen vitákba. A humorod gondolatgazdag lesz, de nem ellenséges. Asszertíven képes leszel fenntartani a saját álláspontodat, és megérted a másik szempontját.

Nem utolsó sorban pedig pontos lesz a valóságészlelésed. Talán egyszer te is beöltözhetsz önmagadnak egy álarcosbálon, mint ahogy Coco Chanel tette.

Ha a fejlődés útja ennyire kecsegtető, és nyitva áll mindenki előtt, miért indulnak el rajta olyan kevesen? Az önismereti csoport, a terápia is csak egy eszköz ezen az úton, egy a sok közül – a pszichológus vagy más segítő foglalkozású szakemberek ennek a folyamatnak csupán a katalizátorai lehetnek. 

Van olyan személy is, aki semmit sem tud nyerni ebben a folyamatban, hiába ajánljuk meg neki a lehetőséget. Mindez független a pszichológus szakmai képességétől és motiváltságától. Nincs „legjobb” módszer, és nincs legjobb motiváló eszköz.

Kádár Annamária

Tetszett?! Ne felejtsd el megosztani!

Forrás: Tudnodkell.info

ezotéria spirituális önismeret önfejlesztés


Megtekintések száma: 762558





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet