Az Ördög medencéje: A Viktória vízesés bátraknak való csücske

2016. november 19., szombat




Láttad már a Viktória vízesést? Ez a vízesés a világ legnagyobb vízesése. De van egy olyan pontja, mely még a legnagyobb utazókat és kalandorokat is ámulatba ejti, amit az Ördög medencéjeként emlegetnek, és ami legalább annyira veszélyes is, mint amennyire látványos. Időnként az sem ritka, hogy tragédia árnyékolja be a világ egyik legbámulatosabb helyszínét.

Ha nem félsz a magasságtokról, és soha nem volt még alkalmad több száz éteres magasságban fürdőzni, akkor remek alkalmad nyílik rá a Zimbabwe és Zambia határánál álló óriási Viktória vízesésnél.

Ez a világ valaha ismert legmagasabb természetes vízesése.

A helyiek eredetileg Mosi-oa-Tunya néven emlegették a helyet, ami annyit tesz, mint „mennydörgő gőzölgés” és „robajló füst”. A neve feltehetően abból eredt, hogy a vízesés felől mindig óriási robaj érkezett a sodródó víztömegek miatt.

A Viktória vízesés 1708 méter széles vízzuhataga a legszélesebb a világon, közvetlen környékét mindkét ország nemzeti parkká nyilvánította, és 1989-ben az UNESCO is felvette a világörökségi listára.

Létezik egy pont a vízesésen, amit csak „Az Örög medencéje”-ként emlegetnek a helyiek, és ugyanezen a néven híresült el a világ számára. Évente több ezer turistát csalogat Afrikába a különleges hely.

Minden év szeptemberében és decemberében a vízesés peremén egy természetes kőfal egy minimális sodrású örvényt hoz létre, amelyben relatíve biztonságosan úszkálhatnak a vállalkozó kedvűek.

A szórakozás kicsit veszélyesnek is tűnhet, ugyanis a kialakult medence szélénél azonnal lezúdul a víz nagyjából 100 méteres magasságból.

Az egészen elképesztő hely azonban bár gyönyörű és életre szóló látványt nyújt, időnként beárnyékolja a helyet néhány komolyabb baleset, vagy tragédia is.

Előfordult már a hely történelme folyamán többször olyan, hogy valaki túl közel merészkedett a vízesés pereméhez, majd véletlen megcsúszott, és lezuhant.

Érdemes ellátogatni erre a csodálatos helyre, még akkor is, ha tériszonnyal küzdünk. Itt lehet talán a világ leg adrenalin dúsabb szelfijét elkészíteni!

hihetetlen hihetetlen helyek


Megtekintések száma: 38514





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet