Az oroszok hadban állnak az idegenekkel? Jelentések szerint flották támadtak ufókra a víz alatt

2016. augusztus 18., csütörtök




Titkos jelentések szólnak arról, hogy Oroszország hidegháborús állapotban áll egy földönkívüli idegen fajjal, mely a vízfelszín alatt él, és az orosz vizeken tevékenykedik. A szibériai jeges vizekben élhetnek 50 méteres mélységben. Egy bizonyos Yury Beketov parancsnok észlelt egy tengeralattjárón szolgálva a radaron egy azonosítatlan objektumot, mely 250 km/h-val száguldott át a vízfelszín alatt. Más alkalommal óriási tűzgömböket láttak felszállni a vízfelszín alól.

Oroszország régóta, több évtizede hadban áll valamivel, amiről az emberiség jelentős hányada mit sem tud. Ezt a hidegháborús csatát ugyanis idegenekkel vívják.

Régóta sejteni lehet, hogy fennállhat valamiféle kapcsolat Oroszország és az idegenek között, azonban mindeddig senki sem tudta pontosan, hogy hogyan áll fenn a kapcsolat.

Sokszor vádolták már meg Putyint magát is, hogy földönkívüli tisztekkel paktált le, és hogy a földönkívüli fajt már félig beolvasztotta az orosz népességbe.

ufo-az-ocean-aljan-3

Sőt, egyes meg nem erősített források még arról is beszámoltak, hogy annak idején a szíriai háborúban az orosz haderő olyan technológiát használt, melyet idegenek által fejlesztettek ki.

Ez a jó szándékkal rendelkező földönkívüli tömörülés még több évtizeddel ezelőtt látta el különféle műszaki titkokkal, leírásokkal az oroszokat.

Ellenséges idegen faj a víz alatt

A vízfelszín alatt rengeteg idegen faj élhet rejtve előlünk, az emberi civilizációval párhuzamosan, erről már több ízben is beszámoltunk. Gondoljunk csak a Guantanamo Bay közelében lévő vízalatti komplexumra, mely feltehetően idegen eredetű.

Az sem titok - csak nyílt titok, tehát mindenki tud róla, mégis tagadják - hogy  Nagy Britannia titkos idegen bázist rejteget előlünk a Falkland-szigeteken.

idegen-bazis-guantanamo-bay

Egyesek szerint elképzelhető, hogy a sokszor a tengerek felől, a tengerek mélyéről jövő ismeretlen hummogó hangok is - melyeket világszerte észleltek már - az Óceánok mélyén lapuló idegen bázisokról érkeznek.

A víz alatti idegen faj szándéka kérdéses.

Nem sokat tudunk róluk, mert ritkán mutatkoznak, de feltehetőleg nem olyan jó szándékkal érkeztek annak idején a bolygónkra, mint az őskorban minket látogató humanoid faj.

Titkos jelentések kiszivárogtatása után egyes szivárogtató személyek nyilvánosságra hozták, hogy az idegenek lehetnek az oka az Oroszországot körüllengő feszültségnek.

Ők ugyanis valóban egy harmadik világháborúra készülnek, de nem az emberek ellen, vagy más országok ellen.

Az orosz vizekben egyre többször látnak és érzékelnek azonosítatlan merülő objektumokat

(USO) amik ugyanúgy UFÓ-k, csak épp a víz alatt, vagyis vízalatti idegeneknek is lehetne hívni őket.

Nem derülhet fény az igazságra

Paul Stonehill és Philip Mantle ufókutatók szerint - akik könyvet is írtak a dolgokról - az igazság aligha fog kiderülni az elkövetkező éveben, de a következő évtizedben lehet rá reális esély.

Jelenleg ugyanis az orosz kormány - szintúgy az amerikaiak - minden követ megmozgatnak azért, és nem félnek bemocskolni a kezüket csak azért, hogy elhallgattassanak bárkit, aki beszélni mer róla, vagy feltárná az víz alatti idegen kolóniákról szóló bizonyítékokat.

Állítólag a hidegháborúhoz hasonlítható katonai konfliktus és helyzet már több évtizede fennáll.

azonositatlan-repulo-targy

Talán a hidegháború idején is ezért nem lett végül egy harmadik világháború, mert az oroszok és az amerikaiak rájöttek, egy rajtuk kívülálló, sokkal nagyobb erő is van a bolygón, ami ellen közös erővel kell majd fellépni.

Azóta a helyzet nem javult. Bár konkrét fegyveres összecsapásokra csak ritkán van példa, és az igazi háború még nem tört ki, rendszeresen vannak nézeteltérések, melyeket titkos tárgyalásokkal próbálnak elsikálni.

Szibéria jeges vizeiben élnek

A lényekről több leírás is kering, melyek egy része kiszivárgott iratokban voltak, más részüket különböző a hadseregben solgáló, később leszerelt szemtanúktól tudunk.

A lények humanoid kinézetűek, körülbelül 3 méter magasak, és 50 méteres mélységben élnek apróbb bázisokon a szibériai jeges vizekben.

ufo-az-ocean-felett

Demyanenko tábornok több beszámoló és jelentés szerint figyelmeztette legénységét szolgálata során 1982-ben, hogy idegen lények, nem Földi eredetű kreatúrák portyáznak a szibériai vizekben.

A szovjet merülő búvárok egy titkos küldetés keretében parancsot kaptak arra, hogy a felszínre hozzanak egy ilyen földönkívülit.

A küldetés nem járt teljes sikerrel.

A megtalált idegen lény ezüstös ruhát viselt, mely fémesen csillogott a mélyben, és egy nagy, buborék-szerű sisak volt a fején.

Hálóval próbálták befogni, de a lény egy megmagyarázhatatlan erő segítségével kirepítette őket a felszínre.

Óriási víz alól előtörő tűzgömbök

1965-ben a Vörös tengeren katonák tucatjai számoltak be több ízben a tengerből kiemelkedő óriási tűzgömbökről, melyek a magasba emelkedve eltűntek a felhők között.

A tűzgolyót egy hatalmas vízsugár ette  körbe egészen addig, míg egy rövid időn át egy helyben lebegett a vízfelszín felett.

Domislovsky admirális - aki a Szovjet haditengerészet egyik meghatározó pozíciójában ült akkoriban - saját szemével látott egy körülbelül 900 méter hosszú lebegő tárgyat - vagy inkább anyahajót - a hullámok felett lebegni a Csendes-Óceánon.

vizalatti-ufo

Az óriási anyahajó később több darabra vált szét, melyek a vízfelszín alá buktak, és eltűntek.

Egy másik alkalommal, egy bizonyos Yury Beketov parancsnok észlelt egy tengeralattjárón szolgálva a radaron egy azonosítatlan objektumot, mely 250 km/h-val száguldott át a vízfelszín alatt.

Nem engedik az információt

A kormány és a világ más kormányai nem engedik ki az információt a kezeik közül. A tény, hogy idegenek élnek az óceánjainkban, tengereinkben nagyon is riasztó, és pánikhangulat is kitörhetne.

Ha egyes vallási csoportok, militarista szekták az idegenekre támadnának, abból pedig bolygóközi háború törhetne ki.

Éppen ezért minden módon, minden eszközzel azon vannak, hogy ellehetetlenítsék azokat akik az igazság nyomába erednek.

ufo-vizalatt

Ha kell, tudósokat, volt katonákat tesznek el láb alól, rejtélyes balesetnek kozmetikázva a dolgot, vagy épp egzisztenciálisan lehetetlenítik el az igazságot keresőket.

Az emberek azonban egyre ébredeznek, és egy napon majd nem fogják tudni megállítani őket, és akkor minden titok ki fog szivárogni, és az emberek rájönnek, hogy évtizedekig át voltak verve...

ufó idegenek orosz hideghaboru


Megtekintések száma: 40454





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet