Az oroszok valóban legyalulhatják egész Európát? 2018 hidegháborúja atomháborúba torkollhat!

2018. március 5., hétfő




Pattanásig feszülhet a nagyhatalmak viszonya, Európa pedig hadszíntérré válhat. Minden nagy "játékos" fegyverkezik, készülődik valamire.

Lehet, hogy korunk ángy háborúja tényleg kirobbanhat.

Erre legalábbis egyre több elemző szerint komoly esély van. korábban az észak-koreai konfliktus miatt gondolták így, most pedig amiatt, mert az oroszok és más európai nemzetek látszólag teljesen indokolatlan fegyverkezési versenybe kezdtek.

Van is okuk félni a hazaiaknak, hiszen egy NATO jelentés kerek-perec kimondta: ha háborúra kerülne sor, az oroszok könnyedén be tudnának nyomulni Európába.

A svédek pedig rejtélyes módon arra kezdték el felkészíteni, tréningelni a lakosságot, hogy mit kell tenni háború, rakéta támadás és atomcsapás esetén.

Franciaország is fegyverkezik, ezt maga Macron jelentette be, és ráadásul aza tomarzenálját akarja kifejleszteni.

Ehhez jön még az hozzá, hogy az USA és Oroszország viszonya egyre inkább kezd elharapódzni.

Az USA egy jelentős része ugyanis azzal gyanúsítja az oroszokat, hogy bevaatkoztak az elnökválasztásra, Putyin pedig meg is szólalt az ügyben:

"Az USA-nak bizonyítékkal kell szolgálnia Oroszország számára arra vonatkozóan, hogy a Kreml állítólag beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztásba és azért, hogy miért emeltek vádat 13 orosz ellen, jelentette ki Putyin elnök."

Hozzátette: "bizonyíték nélkül a vádak csak kiabálást, üvöltözést jelentenek az amerikai kongresszusban."

Azt mondta még, ha nem kapnak tárgyi bizonyítékokat, Oroszország nem tud vád alá helyezni senkit az orosz törvények megsértéséért.

Ez pedig teljesen jogos, és sokak szerint Amerika csak azért vádaskodik, hogy ürügyet keressen arra, hogy miért hangolja a közvéleményt az oroszok ellen. 

Amerikának ugyanis érdekében állna legyalulni az oroszokat, de ez egyedül nem menne neki.

Az oroszok hadi fejlesztései hihetetlen ütemben zajlottak az elmúlt években, és azt mindenki elismeri, hogy nekik van jelenleg a legfejlettebb hadseregük, ami ráadásul a legütőképesebb is.

Sok elemző most attól tart, hogy a világvége órát közelebb kell állítani ahhoz a bizonyos "éjfélhez", amikor beüt a nukleáris holokauszt, mivle a két nagyhatalom között egyre feszültebb a viszont.

Tisztán látszik, hogy a két blokk érdekei teljesen ellentétesek, és mivel ez Európa területén ütközik ki a maga fizikai valóságában, ha egyszer kitör egy igazi fegyveres konfliktus, akkor Európa fog első ízben csatatérré válni, és a harmadik világháború sakktáblájává...

OSZD MEG másokkal is!

politika harmadik világháború oroszok háború usa aotmháború


Megtekintések száma: 35155





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet