Az ősi egyiptomi kultúra bizonyítékait találhatták meg a Holdon!

2018. február 15., csütörtök




Egy műholdas felszíni felvételen bukkant fel valami, ami Egyiptom és a világ leghíresebb építményének elődje lehet.

Rábukkanhattak az egyiptomi civilizáció elődjére a Holdon.

Vagy ha nem az elődökről van szó, akkor könnyen lehet, hogy valójában Egyiptom népe a Holdról származik.

Ez megmagyarázna számos dolgot, például azt, hogy miért ápoltak olyan szoros kapcsolatot az "égi istenekkel" és miért rendelkeztek a korukat meghaladó csillagászati tudással.

A Holdon ugyanis a déli pólus közelében az egyik sötét kráterben valami feltűnt a csillagászoknak, és azoknak az elemzőknek, akik a felszíni felvételeket vizsgálták.

Az ominózus kráterben ugyanis egy alakzatot lehet látni, egy legalább 50 méter magas építményt, ami ha jobban megnézzük, kísértetiesen emlékeztet minket valamire.

Hát persze, hogy a Gízában található nagy szfinxre.

Az összehasonlításból is egyértelműen látszik, hogy van ott valami, ami nagyon hasonlít erre.

108 millió éve keletkezett, és a számítógépes szimulációk kimutatták, hogy az a 10 km-es test, amely okozta, ahhoz a meteorrajhoz tartozott, amelynek egyik tagja 65 millió éve becsapódott a Földünkbe és a dinoszauruszok végzete lett.

Sokak szerint csak az emberi képzelet lát bele a kusza geológiai formákba jól ismert figurákat… Mások viszont váltig állítják, hogy bizony amit látnak, az tényleg ott van

Külön érdekes egyébként az, hogy ilyen szfinxet a Marson is találtak, és a híres Cydonia régió - ahol a legtöbb mesterséges tereptárgyat, és egy komplett marsi várost találtak - úgy van geometriailag elrendezve, mint Gíza központja a piramisokkal és a szfinxszel

 Holdon található szfinx-szerű képződmény legalább 70 méter magas, sokkal nagyobb, mint az egyiptomi testvére. Ráadásul a közelében különös, szabályos rácsos szerkezetű formákat is észrevettek a kutatók.

A NASA eleinte mélyen hallgatott az alakzatról, majd egyenesen nevetségesnek tartotta, és csak annyit tettek hozzá, hogy az emberek hajlamosak mindenbe belelátni mindent.

De vajon tényleg erről lenne szó?

Vagy a Marson és így a Holdon is tényleg megtalálható a szfinx képmása?

Egyes paleoasztronautikai elméletek hívei szerint ugyanis a szfinx valójában nem volt más, mint egy kozmikus transzportációs rendszer, amik segítségével egyik bolygóról a másikra lehetett áttranszportálni, leküzdve a gigászi távolságokat.

A NASA ha így vna, tud róla, de nem köti az emberek orrára.

Egy sötét és titkos múlt kísérti az embereket, így Egyiptom népét is, és mindannyian érezzük, hogy a kozmosz szülöttei vagyunk.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek nasa összeesküvés hold egyiptom szfinx piramisok


Megtekintések száma: 21466





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet