Az ősi idegenek létezését bizonyíthatja ez a felvétel? Sokak szerint igen!

2021. augusztus 11., szerda




A NASA-tól olyan felvétel került ki, mely alapjaiban ingathatja meg azok hitét, akik eddig azt gondolták, hogy egyedül vagyunk a világegyetemben.

A felvételen az látható, amint egy meghatározhatatlan objektum – azaz egy azonosítatlan tárgy feltűnik a háttérben.

Annyi biztos, hogy mesterséges tárgyról van szó, ez a fényviszonyokból, és a tárgy fémes csillogásából nyilvánvaló.

A tárgy alakja sokak figyelmét felkeltette, és a legtöbben a hírhedt Fekete lovagot látják benne.

Mint ismeretes, így nevezik azt az ősi idegenek műholdat, mely állítólag 13.000 éve kering a Földük körül. Az ismeretlen műholdat már akkor érzékelték a NASA szakemberei, amikor még nem volt egyetlen ember alkotta tárgy sem az űrben.

Azt nem tudni, pontosan hogyan került ide és a koráról is ellentmondásos információk láttak napvilágot, de onnan sejtik, hogy az első feljegyzés, amiben megemlítenek egy hozzá hasonló fénylő tárgyat az égen, az egy 13.000 éves dokumentum.

Másik szerint maga a NASA vizsgálta meg az objektumot, és a kormeghatározás adatai szivárogtak ki a kutatásból.

Egy biztos: ha valóban mesterséges a tárgy, és ténylegesen létezik, akkor egy a videó is azt bizonyítja, hogy a Fekete lovag nagyon is valós.

Ez pedig azt jelenti, hogy az ősi idegenek léte immáron bizonyított.

Hiszen ez az egész megerősíti azokat a teóriákat, miszerint a földönkívüliek több ezer évvel ezelőtt ellátogattak bolygónkra, és az emberekkel együtt éltek egy darabig.

Amikor tovább álltak, akkor egy ősi megfigyelő szerkezetet hagytak maguk után hátra, hogy távolról is nyomon tudják követni az emberiség fejlődését.

A NASA nem szeretné, ha ezen információk napvilágot látnának, és mindent elkövetnek azért, hogy mások hallgassanak az ilyen jellegű felfedezésekről.

UPDATE: a videó erjtélyes módon nem elérhető... vajon kik és miért nema karják hogy ezt tudják az emberek?

OSZD MEG másokkal is!

rejtély nasa összeesküvés ősi idegenek rejtélyke ősi tudás ősi technológia


Megtekintések száma: 198640





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet