Az ősi piramisok egykoron egy intergalaktikus kommunikációs eszközök lehettek

2023. július 10., hétfő




Állítólag maga Nikola Tesla is megpróbálta megcsapolni ezt a kozmikus hálózatot, hogy végtelen energiát nyerjen belőle.

Piramisrejtély - egyező mintázatok

Megdöbbentő elmélet pedzegette már korábban is, hogy a világ piramisai talán ne véletlenül épültek nagyjából ugyanazon kaptafára.

Mindezt annak ellenére, hogy egyes építő civilizációk között nem csak térbeli, hanem időbeli akadályok is voltak.

Egyszerűen nem beszélgettek egymással, mert ez fizikai képtelenség lett volna, m,égis ugyanolyan piramis struktúrákat alkottak, és a szimbolikát figyelve is rendkívüli hasonlóságok, átfedések figyelhetőek meg például a maják és az egyiptomiak között.

Egy teória szerint a skaláris hullámokhoz is köze lehetett ezeknek az ősi piramisoknak, melyek egyfajta intergalaktikus hálózathoz tudtak csatlakozni.

Vagyis az ősi időkben az emberiség képes lehetett a szabad energia előállítására. Ez egy olya energia, mely gyakorlatilag végtelen, és mindig rendelkezésére áll, és kimeríthetetlen.

A skaláris hullámok rejtélye

Tudni kell, hogy a skaláris energia mindig is létezett – az idők kezdete óta – , de tudósaink csak a nem túl távoli múltban fedezték fel, és kezdték hasznosítani.

Igazából az 1800-as évek közepén történt, hogy a skaláris energia létezését négy forradalmi jelentőségű egyenletben bizonyította James Clerk Maxwell skót matematikus.

A piramisok ezen skaláris hullámok segítségével – azok érzékelésével – voltak képesek a kozmoszból energiát lecsapolni, ami egyedülálló technológia volt, mely egyáltalán nem szennyezte a környezetet.

Nikola Tesla is próbálkozott vele

Állítólag még maga Tesla is kísérletezett ezzel, és tisztában volt, hogy léteznek a skaláris hullámok.

Nikola Tesla tudta, hogy a skaláris hullámok létezése lehet a kulcs az ingyen energia felé, és az örökké való fenntarthatóságot is elhozhatja az emberiség számára.

Még éltében sikerült megalkotni egy olyan szerkezetet, amivel képes volt ebből a kozmikus hálózatból kinyerni energiát a skaláris hullámok segítségével. Ezek voltak í hírhedt Tesla-tornyok egyesek szerint.

Akkoriban azonban Thomas Edison, és a nagy energetikai cégek féltettél a vagyonunkat, és a profitot, amivel lehúzták az embereket.

Bár jól jött volna az ingyen, és végtelen energia, ezek az érdekképviseletek fogták, és ellehetetlenítették Tesla törekvéseit. Ha ugyanis Tesla nyert volna, ma egy fenntartható, NULLA környezetszennyezéssel járó világban élnénk.

Később, Tesla a saját halálával pedig magával vitte a titkot a sírba, mivel senki sem ismerte a Tesla-torony műszaki megoldásait, és a feltalál maga pedig nem jegyezte fel ezeket, vagy ha igen, elvesztek az idők során.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek összeesküvés ősi idegenek ősi tudás piramisok tesla nikola tesla


Megtekintések száma: 133523





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet