Az új világrend geopolitikai összefüggései - Marco Polo világának visszatérése és az amerikai katonaság reakciója
Az új világrend geopolitikai összefüggései - Marco Polo világának visszatérése és az amerikai katonaság reakciója
A jelen geopolitikai helyzet Eurázsia létrejöttéhez vagy megszilárdulásához vezet, ami mellett Európának nemcsak a szerepe, de a körvonalai is egyre halványodnak.
A vesztfáliai rendszer nemzetállamainak befolyása egyre csökken, ismét birodalmak kerülnek előtérbe – az orosz, kínai, iráni és török birodalmak szerepe egyre nő.
A globalizáció hatására a kultúráknak olyan szintű keveredése tapasztalható, melyben elhomályosodik a „Nyugat” jelentése, a korábban a világ minden táján megjelenő gyarmatosító európaiak mára saját területeiken élnek együtt megannyi különböző kultúrával.
A Mediterrán-öbölön keresztül érkező menekülteknek és az Indiai-óceánon egyre felélénkülő kereskedelmi kapcsolatoknak köszönhetően a Halford Mackinder által megalkotott „világsziget” fogalmáról – melyben Eurázsia és Afrika összefonódnak – már nem túl korai beszélni.
Kaplan meglátása szerint világunk mai képe egyre jobban hasonlít ahhoz, amivel Marco Polo találta szembe magát XIII. századbéli utazásai során, akit olyannyira lenyűgözött a keleti világrész fejlettsége, hogy egyenesen Kínában látta a jövő nagyhatalmát.
Kaplan meglátása szerint jelenleg Törökország és Irán a közel-keleti térség legstabilabb szereplői, részben a birodalmi történelmüknek köszönhetően.
- Egyik ország tekintetében sem számít összeomlásra, csak kisebb politikai felfordulásokra. - Szíria és Irak talpraállásában nem hisz, ezeknek a területeknek a felemelkedése sem Törökország, sem Irán érdekeit nem szolgálja, a konfliktusok idején felnövekedett népességük túlságosan ki van téve a radikális iszlám propagandának.
Eurázsia egyik legfontosabb szereplőjének, Oroszországnak a történelmére nem gyakorolt hatást a reneszánsz vagy a felvilágosodás, ami Európában olyan meghatározó volt; a birodalmi berendezkedés pedig a mai napig jellemző rá.
Földrajzi elhelyezkedése miatt a Fekete-tenger medencéje ugyanolyan fontossággal bír számára, mint a Közel-Kelet, ezáltal a jelenünkben újra összeálló eurázsiai kontinens az ország számára mindig is tisztán látható volt. Oroszország azonban nem biztosítja azt a stabilitást a régió számára, amit a hidegháború alatt tudott, saját belső problémái pedig szintén ráerősítenek a Kaplan által vízionált új-középkori állapotokra, melyekben az államok szerepe csökken, az egyes szereplőké és identitásoké pedig egyre hangsúlyosabb.
Oroszország számára egyértelműen Kína jelenti a legnagyobb kihívást Eurázsiában.
Kína többezeréves birodalmi múltja egyrészről felruházza egyfajta felsőbbrendűségi érzéssel, másrészről pedig képessé teszi a legkülönbözőbb kultúrákkal való kommunikációra – az azokkal való egyezségkötéseihez nem fűződik érzelmi vagy erkölcsi töltet, ami jelentős rugalmasságot jelent. Az ország földrajzi felépítését azonban nagyfokú egyenlőtlenségek jellemzik – legfejlettebb városai ma is a termékeny partmenti területein helyezkednek el, a történelme során mindvégig Kínához tartozó régiókban.
A nyugati országrész sivatagos területei mindössze a Qing-dinasztia idején kapcsolódtak az országhoz, és a mai napig ez a régió jelenti a legnagyobb fenyegetést Kína nemzeti egységére. Xinjiang ujgur lakóinak muszlim identitása élesen elhatárolja őket a han kínai többségi társadalomtól.
Az Új Selyemút projekt egyik fontos célja pedig, hogy ezt a puskaporos hordót a lehető legszorosabban fűzze magához Kína.
Mind Oroszország, mind pedig Kína külpolitikai erőfitogtatása logikusan következik belföldi kihívásaikból, azok mellett fokozott szükség van a nacionalizmus egységesítő hatására.
Ami az Egyesül Államokat illeti, Kaplan véleménye szerint az kialakulóban lévő új geopolitikai helyzetre legmegfelelőbb reakció saját maga meghatározása kell, hogy legyen.
Az Egyesült Államok egy tengeri hatalom, akinek célja megvédeni azt a szabadkereskedelmi rendet, amiből neki is haszna származik. Kaplan szerint a demokrácia nem feltétele a szabadkereskedelemnek, az Egyesült Államok célja nem saját értékeinek másokra erőltetése kell, hogy legyen, azonban neo-izolacionizmusba sem szabad átcsapnia a minimális beavatkozásnak.
Erős légi- és tengeri ereje tökéletes ehhez a fajta külpolitikához, ezeken keresztül messzi területeken is képes kivetíteni erejét.
Az USA történelmének során mindvégig célja volt megakadályozni, hogy egy hatalom akkora befolyást szerezzen a keleti földtekén, mint amivel az USA nyugaton rendelkezik.
Míg egy ország erre aligha volna képes, a nyugati értékektől egyre távolabb kerülő Európa, Oroszország, Törökország és Irán, Kína hatalmát felhasználva, már annál inkább fenyegetést jelenthet.
Erre az újdonsült kihívásra válaszul azonban nem szárazföldi erejét kell növelnie az amerikai hadseregnek, hanem tengeri hatalomként a világ óceánjain ellensúlyoznia az eurázsiai kontinens tömörülését.
Tengeri jelenlétét meg kell erősítenie az Indiai-óceánon, méghozzá Perzsa-öbölbeli és a Kelet-Kínai-tengeri flottáinak szorosabb összekapcsolásával.
OSZD MEG másokkal is!
Forrás: Alternatívhírek
Megtekintések száma: 34564
Szólj hozzá Te is a cikkhez
Ez is érdekelhet
